A Liszt-díjas Bubnó Tamás által alapított Szent Efrém Férfikar tizennyolc évvel ezelőtt indult útjára. A közel két évtized alatt a magyar közönségnek rengeteg izgalmas és tartalmas koncertélményben volt része a bizánci rítusú keleti egyházi zenével kapcsolatban, emellett pedig valódi világsztár vendégművészekkel találkozhatott a férfikar jóvoltából. A csapat valójában négy évvel ezelőtt szilárdult meg és vált véglegesen nyolctagúvá, hogy még professzionálisabb keretek között működhessen tovább. Az Efrém két tenor énekese, Balázs Edgár „Eddi” és Papp Viktor viszonylag fiatal tagjai a csapatnak, mindketten más térségekből származnak, így az ünnepekre való készülődés, saját személyes szokásaik is eltérők, de annál érdekesebbek. Eddi és Viktor mesélt nekünk múltról, tradíciókról, a férfikarhoz fűződő viszonyáról és a hozzá kapcsolódó élményekről.
– Hogyan ismerkedtetek meg a férfikarral?
Eddi: 2014-ben végeztem a Zeneakadémián, ezután pedig egy útkeresés kezdődött az életemben. Elmentem minden meghallgatásra, amire csak lehetett, mert szerettem volna megtudni, hogy érdekel-e valakit az, ahogy én fogalmazok a zenében. Az Efrémhez édesanyám tanácsára jelentkeztem, ő ismerte a csapatot a Rondón keresztül. Azon az őszön Bubnó Tamás meg is hallgatott és elhívott kisegíteni Stravinsky Zsoltárszimfóniájának előadásába.
Később egy törés következett az életemben, amelynek hatására igyekeztem mindenkivel felvenni a kapcsolatot, akik meghallgattak és pozitívan nyilatkoztak a jövőbeli közös munkával kapcsolatban. Ez jobban sikerült, mint reméltem, de a legmeghatározóbb az volt, hogy elutazhattam az Efrémmel egy erdélyi turnéra. Tamás abban az időben már komolyan gondolkodott egy modellváltáson a férfikar életében, miszerint a csapatot kisebb létszámúra redukálja és állandósítja a tagokat. Akkor kerültem véglegesen a csapatba. Nagyon boldoggá tett a lehetőség, hiszen a kezdetekkor még abban sem voltam biztos, hogy a Zeneakadémia után egyáltalán a zenei pályán maradhatok.
Viktor: Az én történetem egészen más. Szemtelenül fiatalnak számítok a csapatban, hiszen két éve, tizennyolc évesen kerültem a férfikarba. Egy ismerősöm segített, aki a kapcsolatainak hála több fellépési lehetőséget is szervezett nekem. Például ő vitt el a Bécsi Operaház stúdiójának a maghallgatására is. Tizedik osztályos tanulóként akkor még nemet mondtam a lehetőségre, mert előbb végezin szerettem volna a konzervatóriumban. Épp érettségi előtt álltam, amikor először találkoztam Tamással. Meghallgatott és a kezembe nyomta Liszt Rekviemjének a kottáját, valamint a Bartók férfikarokból néhányat, és megkért, hogy tanuljam meg, kíváncsi lesz, mit hozok ki belőlük. Később, a gazdagréti templomban megismerkedtem a férfikar többi tagjával. December elején, pont ilyen tájban hívott Tamás, hogy szeretnék, ha énekelnék velük egy beregszászi koncerten. Kárpátaljai vagyok, apai ágon beregszászi gyökerekkel is rendelkezem, így pláne szimpatikus volt, hogy a szülőföldemen léphetek fel először a Szent Efrémben. Ott kezdődött a közös munkánk, de az együttes fix tagjává csak pár hónappal később váltam.
– Viktor, anyanyelvi szinten beszélsz oroszul. Milyen kapcsolatban álltál az Efrém előtt a keleti rítusú zenével?
– Nem volt előtte kapcsolatom a keleti rítusú zenével, azonban az orosz irodalommal annál több. Elmondhatom magamról, hogy eredeti nyelven elolvastam a Háború és békét. Édesanyám orosz, a nyelvtudásom és kulturális kötődésem innen ered. A templomi zene nekem újdonság volt, sosem foglalkoztam azelőtt vele. Klasszikus énekesként kerültem az együttesbe, azonban hamar világossá vált számomra, hogy az Efrémben a határok elmosódnak a komoly- és könnyűzene között. Izgalmas kihívást jelent függetleníteni magam attól a hangtechnikától és hozzáállástól, amit eddig tanultam. Itt csak jól kell énekelni, ez az egyetlen elvárás.
– Eddi, a komolyzenén túl, a színházzal is van némi kötődésed. Mit jelentett neked ez, és hogy tudod hasznosítani a munkád során?
– Igen, van egyfajta zenés színházi kötődésem. Én a Dzsungel könyve és az Oroszlánkirály zenéjén nőttem fel, a kamaszkoromat pedig meghatározta az amatőr színjátszó mozgalom. Ez számomra végtelen sok műhelymunkát jelentett olyanokkal, akik lényegében a barátaimmá és a családommá váltak, sok-sok öncincálást, végtelen, tiszta kreativitást. Kicsit nekem erre rímel az a munkafolyamat is, ami az együttesben zajlik. Nagyon élvezem, hogy sok komolyzenei együttessel szemben az Efrémben nagyobb hangsúly van a pillanatnyi személyes kiálláson, a színpadi jelenléten, valamint a kommunikáción egymással és a közönséggel. Azt hiszem, ebben sokat segítettek ezek az élmények.
– Mit jelent számotokra a Szent Efrém Férfikar?
Viktor: Olyan csapattagokat, akikre bármikor számíthat az ember, ha baj van. Ez egy olyan társaság, ahol mindent meg lehet beszélni. Ha gond van, itt el lehet mondani, nincsenek kimondatlan konfliktusok.
Eddi: Egy olyan műhelyt, amely egyben menedék is lehet. Stabilitást és biztonságérzetet ad, amiért nagyon hálás vagyok az életemben.
– Általában hogyan készültök az ünnepekre?
Viktor: Nem vagyok nagy ünneplős típus, ennek ellenére, ha szeretnék picit ráhangolódni, illatokkal igyekszem megteremteni az ünnepi légkört. Az illatosított gyertyák és illóolajok mindig segítenek kicsit kiszakadni a hétköznapokból.
Eddi: Nálunk a fénydekorációnak van nagy hagyománya. Anyukám mindig csodás mesevilágot teremtett gyerekkoromban.
– És mi kerül az ünnepi asztalra?
Viktor: A családdal minden évben korhely levest eszünk kárpátaljai módra, tehát az alaplébe savanyúkáposzta, szárított vargánya és kolbász kerül. Sokáig a kocsonya jelentette a másik tipikus fogást, azonban abból egyszerűen csak hatalmas mennyiséget lehet csinálni, így mostmár csak a töltött káposzta a biztos fő fogás, ami kivétel nélkül mindig az asztalra kerül. Szilveszterkor pedig van egy érdekes kulináris szokásunk, kimegyünk este kilenc óra körül a kertbe halat grillezni a hóban. A szomszédok eleinte azt hitték, hogy megbolondultunk, de mikor megérezték a szálló illatokat már inkább csatlakoztak volna hozzánk.
Eddi: Nálunk otthon megvolt a fogásoknak szeánsza, Szenteste mindig halat ettünk, első ünnepen pedig töltött káposztát, és persze a 9-10 rúd megtermett bejgli.
Viktor: És finom is az anyukája bejglije, ezt igazolhatom!
Eddi: Anyukám minden évben úgy gondolja, hogy mit nekem 2-3 rúd bejgli. Egyedül élek a BMC-től pár lépésre, így a két ünnep közötti sorozat főpróbái között mindig átcsábítom az Efrém tagjait kávéra és sütire, innen ismeri a csapat.
– Van olyan ortodox tradíció, amit netán átvettetek az Efrém révén?
Viktor: Az Efrém révén nem, de találkoztam már például a kántálással a pravoszláv egyház miatt. A falunkban is sokszor csendülnek fel ezek az énekek.
Eddi: A Tamás által is feldolgozott Száraz szénán című dalt egész biztos, hogy a gyerekem is ismerni fogja.
– Izgalmas következő év elé néztek, az Efrém saját sorozata 2021-ben jubileumot ünnepel. Mi volt a legjobb, legizgalmasabb élményetek a jövőre 10 éves Orientale lumen sorozattal?
Eddi: Számomra a Dés Lászlóval közös Orientale-koncert volt az egyik legemlékezetesebb. Fantasztikus alkotónak tartom és akkor, ott helyben egy nagyon különleges összhang alakult ki közte és a férfikar között. A másik kedvenc élményemként a moszkvai Doros-szal való fellépést emelném ki. Elképesztő volt, ahogy meg tudták tölteni a teret energiával és hanggal. Jövőre újra jönnek hozzánk, már nagyon várom a közös fellépést, januárban pedig Kertesi Ingrid lép fel velünk, amit szintén nagyon várok, mivel tanárom volt a Zeneakadémián, fontos személy az életemben.
Viktor: Én is a Dorost emelném ki. Számomra az is plusz élmény velük kapcsolatban, hogy én tudtam velük kommunikálni az anyanyelvükön. Valahol ők nagyon hasonló zenéket énekelnek, mint mi, mégis más megfogalmazásban és más hangzással. Az Orientale egy nagyon változatos sorozat. Az a szépsége, hogy a közönség ránk bízza azt a választást, hogy ki az az előadó, akit szerintünk érdemes meghallgatni. Az Efrém olyan zenészeket, egyéniségeket hív meg, akiket másképp a hazai közönség nem hallhatna. Ezek a koncertek mindig kuriózumok. Engem is mindig meglep, mennyire izgalmas kultúrákat, színeket és hangzásokat hoznak magukkal a vendég előadók. Nekem Nektaria Karantzival volt egy csodás élményem idén. A művésznő nagyon sajátos személyiség, teljesen elvarázsolt az a meditatív, megnyugtató hangzás, ami az ő zenéjét jellemzi. Nem értettem, amit énekelt, mégis volt valami egyértelmű tartalom az előadásában, ami segített megbékélni a világ dolgaival.
– Mit üzentek a közönségnek az ünnepek közeledtével?
Eddi: Tartsanak ki és köszönjük, hogy velünk vannak a nehéz időkben is.
Viktor: Vigyázzanak a családtagjaikra, rokonaikra és értékeljék, hogy ott lehetnek egymásnak.
