A műkereskedelem „legjei” iránt érdeklődők nyilván kapásból vágják a választ arra a kérdésre, hogy melyik ma a világ legdrágább műtárgya: „természetesen” Leonardo da Vinci Salvator Mundi című Krisztus-portréja, amelyért 2017 novemberében a Christie’s New York-i aukcióján 450.312.500 dollárt (119,462 milliárd forint) fizetett ki a vevője. Most viszont egy amerikai sörgyártó azt mondja: ők még egy ennél is drágább műalkotást hoztak létre. Csakhogy nekik sincs ám igazuk: a világ mindeddig legdrágább műalkotása ugyanis nem kevesebb, mint kicsit több mint egymilliárd dollár volt.
A Natural Light – vagy a kedvelői által „becézve” Natty Light – egy népszerű amerikai sör, amelyet olcsósága miatt előszeretettel fogyasztanak a még tanulmányaikat végző főiskolások, egyetemisták. Emiatt a márka negyedik éve fejenként 25.000 dollárral támogat évente negyven olyan felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatót, akiknek anyagi helyzetük miatt gondot okoz tanulmányaik finanszírozása. Márpedig ilyenek igencsak sokan vannak. A felmérések szerint a főiskolások és egyetemisták eladósodása ma az egyik legfontosabb társadalmi kérdés Amerikában: több mint 45 millió amerikai hallgatónak van ugyanis diákhitele, vagyis a tanulmányai végzésére felvett kölcsöne, és ezek összege együtt eléri az 1,7 billió dollárt.
Az ő helyzetükre akarja felhívni a figyelmet a Natural Light, amikor Da Vinci of Debt (Az adósság da Vincije) címmel egy hatalmas installációt hoztak létre Manhattan központjában, a New York-i Grand Central Terminalban, vagyis a metropolis (és egyben a világ) legnagyobb városi pályaudvarán. Az összesen több mint 194.000 négyzetméretnyi alapterületű, a föld alatt két szinten, negyvennégy peron mellett összesen 53 kilométernyi vágánnyal rendelkező, napi 660 járattal több mint 125 000 utast fogadó-indító pályaudvar egyik hatezer négyzetméteres csarnokában 2600 főiskolai diplomát függesztettek fel művészi kavalkádban, mintha egy hatalmas forgószél kapná éppen fel és repítené őket szerteszét a térben. A műalkotásban felhasznált összes diploma valódi:
a cég a felhívására minden, a saját eredti végzési okmányát elküldő közreműködőnek fejenként 100 dollár kölcsönzési díjat fizet.
Ugyanakkor azt előre nem árulták el, hogy mire és hogyan fogják felhasználni a beérkezett, és az installációhoz egyforma keretekbe behelyezett diplomákat. A különleges műalkotással a cég természetesen az amerikai főiskolások tanulmányi hiteleire, az ezek miatt történő komoly eladósodásokra igyekszik felhívni a figyelmet, és azt állítják: mivel egy amerikai főiskolás négyéves oktatásának az átlagos költsége kereken 180.000 dollár, így a 2600 kiállított diploma „értéke” 468 millió dollár, tehát több, mint a Salvator Mundi ára volt.
A cég vezetője azt is elmondta: ha érkezne valakitől a műre egy 470 millió dolláros ajánlat, akkor egyenként megkeresnék a kölcsönzőket, hogy nyitottak lennének-e, és ha igen, milyen feltételekkel a részben az ő okmányukat is tartalmazó műalkotás értékesítésére; de persze annak is örülnek, ha a művükkel kiváltott „felhívásra” lennének olyanok, akik csatlakoznának az ő főiskolásokat támogató kezdeményezésükhöz.
Csakhogy Leonardo ide, Natty Light-sör oda, a világ legdrágább műalkotásától ezek az összegek még mindig nagyon távol vannak. Azt ugyanis 2009-ben – ha csak ideiglenesen is – az 1969-ben született osztrák Michael Marcovici alkotta meg. Az általa akkor létrehozott Egymilliárd dollár című műalkotás ugyanis nem más, mint pontosan az, amit a címe jelöl: tizenkét szabvány fa raklapra pakolt tízmillió darab százdolláros bankjegy.
Az ily módon tehát pontosan egymilliárd dollárból álló mű – azaz valójában maga a művészetként prezentált egymilliárd dollárnyi bankjegycsomag – így ugyanis szó szerint is a világ legdrágább műalkotása lett, hiszen soha korábban és azóta senki más nem állított elő ennyi pénzből egyetlen művet (és akkor a művész a tizenkét darab fa raklap árát még nagyvonalúan nem is számolta hozzá alkotása értékéhez).
Az Egymilliárd dollár azonban, mint ahogyan ezt már említettük fentebb, természetesen csakis „ideiglenes” műalkotás lehetett, hiszen Marcovici csak rövid távra, az installáció felépítésének és lefotózásának az idejére kaphatta ugyanabban az időben kölcsön egy sereg pénzintézettől a művét kiadó bankjegykötegeket. (Az természetesen fel sem merült benne, hogy hamis pénzt, netán fénymásolatokat használjon, hiszen ezzel éppen a mű „alapkoncepcióját” ütötte volna agyon.) Ennek ellenére mégis nagyon elégedetten nyilatkozott annak „elbontása” után a munkájáról: „annak ellenére, hogy (ez a mű – M.G.) mindössze egy koncepció megvalósulása, egyáltalán nem tanulság nélküli. Rámutat arra, hogy
mennyire relatív az érték és az árképzés a művészetben
(és persze az élet más területein is). Nehéz lenne példát találni arra, hogy ez a kettő olyan pontosan egybeesik, mint az egymilliárdos alkotás esetén” – mondta; és nehezen tudnánk nyugodt szívvel azt mondani, hogy ebben neki nincs tökéletesen igaza.
