1947-től 1982-ben bekövetkezett haláláig Budán, a Krisztina körút 17. szám alatti, eredetileg egyemeletes ház első emeletén, a bal oldali lakásban élt Bartók Béláné Pásztory Ditta.
Húszéves zeneakadémiai hallgató volt, amikor feleségül ment a nála két évtizeddel idősebb Bartók Bélához. Egy fiuk született, Péter. A házaspár a terjedő fasizmus elől az Egyesült Államokba távozott. Bartók ott hunyt el 1945. szeptember 26-án.
Felesége úgy döntött – édesanyja miatt is –, hogy hazatelepül Magyarországra. Eleinte öccsénél lakott Budapesten, majd Miskolcra költözött nagynénjéhez. Ott kezdett el újra gyakorolni Bartók bombázásokat átvészelt zongoráján. Ezekről az időkről nagyon részletesen mesél Volly István az Életünk folyóirat 1984/8. számában. A Hungaricana jóvoltából el is olvashatjuk!
Miskolcon indult és Budapesten folytatódott Pásztory Ditta második művészi korszaka, amelyben a bartóki hagyományokat adta tovább kortársainak és az utókornak.
Negyedszázadnyi kihagyás és erőgyűjtés, felkészülés után, 1964. november 28-án lépett újra magyar hangversenydobogóra. Ekkoriban már jó ideje ebben a házban élt, a régi otthonukból megőrzött, még Bartók által gyűjtött és készíttetett csiki és gyergyói bútorokkal, népi tárgyakkal körülvéve. Lakásában két zongora állt, az egyik Bartóké volt.
Túl hatvanadik évén, az életéből hátralevő nem egészen két évtizedben Magyarországon kívül számos európai nagyvárosban is koncertezett és készített hanglemezfelvételeket. Volly István elmondása szerint ebben a lakásban is készült hangfelvétele öccse, Pásztory Jenő mérnök segítségével, mely hanglemezen is megjelent.
1975-ben Somfai László zenetörténész televíziós interjút készített vele itt, a Krisztina körúti lakásban. Sajnos, csak egy pici része nyilvános (érthetetlen, hogy ilyen műsorok miért nem hozzáférhetők korlátozás nélkül…), de érdemes belenézni ebbe a picibe is, mert éppen emlékhelyünket, a lakás utcára néző nagy nappali szobáját pásztázza a kamera.
Bónis Ferenc hanginterjút készített vele ugyanitt, ebből meghallgathatunk egy fontos részletet:
Hogy milyen volt ebben az időben Pásztory Ditta? Úgy érzem, már a hangjából sok minden megérezhető; de hívjuk segítségül az interjút készítő Bónis Ferencet:
„Magam az ötvenes évek közepe táján találkoztam vele először. Nagyon más volt, mint korábbi fényképein. A hosszú számkivetettség, férje betegsége és halála az ő egészségét is megtámadta. Évekbe tellett, míg újra hozzáláthatott a hangversenycélú tréninghez – és még több időbe, míg elszánta magát, hogy megjelenjen a koncertterem nyilvánossága előtt. […]
Az a Pásztory Ditta, akit az ötvenes évek derekán megismertem, csak alapvonásaiban emlékeztetett a régi magára, korábbi fényképeire.
A „régi” Bartókné, a Csalán úti villa úrnője kedvelte a társaságot, barátságos és beszédes volt, mély megértéssel barátainak gondjai iránt. […] Ezt az egykor oly derűs, kapcsolatteremtő Pásztory Dittát nemigen láthatták viszont a muzsikusbarátok a háború után. Az a Pásztory Ditta, akit e sorok írója megismerhetett, a Krisztina körúti bérház lakója, védtelen madárra emlékeztetett, aki veszedelemtől tart minden irányból. […]
Sokak által emlegetett egykori beszédességének eleinte nyomát sem találtam találkozásaink során. Ő maga nemigen járult hozzá új témával a társalgáshoz. Megvárta, amíg kérdeznek tőle valamit, arra némi gondolkodás után tárgyszerű, rövid választ adott. […]
Kivételesen közlékeny hangulatban volt, amikor a jó előre megbeszélt időpontban felkerestem a Krisztina körúton. A nagy utcai szobában ültünk le, amelyben a korábbi Bartók-lakások Körösfőn készült parasztbútorai álltak: a faragott asztal, néhány hozzá való székkel és a karos paddal. Bekapcsoltam a hangfelvevő gépet, feltettem az első kérdést – és egyik ámulatból a másikba estem. Soha nem hallottam még ennyi mondatot egyvégtében Bartóknétól – és különösen nem olyan színesen és sokat láttatóan elmondva, mint ekkor.”
Bár a felvétel nagy része ekkor is úgy zajlott, hogy Ditta asszony az előre elkért kérdésekre írásban már megfogalmazott válaszait olvasta fel, a kérdezőt felbátorította az oldottabb hangulat és rá merte terelni a beszélgetést a legnehezebb, legfájdalmasabb témára, Bartók életének utolsó napjaira. Éppen azt a részt hallgathattuk meg a hangfelvételről.
Zajlott a lakásban egy rendkívül érdekes találkozás: 1965 tavaszán Kálmán Vera, Kálmán Imre özvegye látogatta meg Bartók Bélánét. Férjeik annak idején évfolyamtársak voltak a Zeneakadémián. Az akkor készült fényképen is látszik valamennyi a lakásból; a két hölgy a híres körösfői asztal mellett ült:
Ország-Világ 1965/18
Ditta itteni mindennapjait egészítsük ki egy fényképalbummal. Képeit 2017-ben, a Zenetudományi Intézet róla szóló nagy kiállításán készítettem. Bepillanthatunk idős korának ruhatárába, amelyben fellépőruhák is voltak.
Ditta asszony 1982. november 21-én agyvérzés következtében hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. 1988. július 7. óta Bartók hamvai is mellette pihennek.
Végakaratában nagy jelentőségű díjat alapított. 1984 óta a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat azoknak a kimagasló művészeti tevékenységet végző hazai zeneszerzőknek és zenei előadóművészeknek, zenei együtteseknek adják át – Bartók születésnapján, március 25-én –, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez.
Egykori lakóházának homlokzatán születésének centenáriumán, 2003. október 31-én helyeztek el emléktáblát.
Avatásán Batta András zenetudós méltatta személyiségét és művészetét:
„Erős volt a hite, ezért tudta tovább vinni, újra elrendezni az életét, amikor hazatért – mert bizonyos volt felőle: férje is hazatért volna. […] Művész volt maga is, de munkásságát férje emlékének szentelte. Csodálatos szerénységgel és lelkiismeretességgel teljesítette küldetését, emberi és művészi feladatát, amire a nagy név kötelezte.”
Források:
Bónis Ferenc: Portrévázlat Bartókné Pásztory Dittáról. = Magyar Szemle 2016. 9-10.
Volly István: Bartókné Pásztory Ditta 1-2. = Életünk 1984/7, 1987/8
V. P.: Kálmán Imrénével özvegy Bartók Bélánénál. = Ország-Világ 1965/18
