A világ 15 országában emlékeznek a 100 éve született Cziffra Györgyre

Szerző:
- 2021. február 1.
Cziffra György
Cziffra György

Határtalan összefogásként jellemezte az emlékév megvalósulását Balázs János zongoraművész, a Cziffra György-emlékév művészeti vezetője. A világ 15 országában emlékeznek majd a 100 éve született zongoraművészre és zenei hagyatékára.

Balázs János elmondta, hogy Magyarországon mások mellett a Müpa, a Zeneakadémia, a Filharmónia Magyarország, a Magyar Művészeti Akadémia a partnerek. A világban pedig a legnagyobb koncerttermek, köztük a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatórium, a brüsszeli Bozar, a svájci Victoria Hall mellett a legnagyobb zenekarok és legelismertebb művészek is mögöttük állnak.

Balázs János kiemelte: olyan művészeket hívtak meg fellépni az emlékévben, akik azt a liszti örökséget képviselik, amelyből Cziffra György is táplálkozott. Ezáltal pedig Cziffra György örökségét, a romantikus gondolkodásmódot, az érzelemorientált előadói eszközt tudják széles körben integrálni a társadalomba, a szakmába.

Kitért arra is, hogy az oktatás idén is a fesztivál része, február 11-14. között Dráfi Kálmán (zongora), Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Lukács Miklós (cimbalom) és Miklósa Erika (ének) tart ingyenes mesterkurzusokat.

Idén a hazai és nemzetközi zenei élet a 100 éve született Cziffra György zongoraművész előtt tiszteleg. A magyar kormány a 2021. február és 2022. május közötti időszakot Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Mintegy 100 esemény valósul meg itthon és külföldön világhírű művészek részvételével, február 9-én Bogányi Gergely, Dráfi Kálmán, Mocsári Károly és Balázs János zongoraművész ad online koncertet a Zeneakadémián.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo