Korszakos színésznő, akinek neve egybeforr a Vígszínház első aranykorával. Nagy dolgokra hivatott, miközben mindvégig szerény. Könnyed, ám korántsem súlytalan. Elegáns, titokzatos, színekben gazdag. Rendkívüli tehetsége, izgalmas jelenléte, művészi öntudata és hitelessége Bródy Sándort, Molnár Ferencet, Lengyel Menyhértet, Szomory Dezsőt, Heltai Jenőt, Szép Ernőt egyaránt megihleti. Úgy esszenciális közvetítője korának, hogy folyamatosan meghaladja, túllépi azt.
„Irtózom mindentől, ami komédia, ami „műédes”. Csak a művészet, az abszolút művészet mentes minden salaktól. Irtózom a színházi sablonoktól. Nyugodtan, egyszerűen, és csendesen akarok élni.” – Varsányi Irén
„Körúti hajnal”
A múlt század első feléről először leginkább a kávéházak, a virágzó irodalmi színtér, a bohém éjszakák utáni józsefvárosi (vagy körúti) hajnalok, az operettbetétek, és persze az egyre színesedő színházi miliő ugrik be valamennyiünknek. Mindez gondos, illatos nosztalgiába csomagolva, a képeslapok kissé romantizált effektjeivel vagy a Városliget „lila ákácos”, Liliomos atmójával. Ha színház, akkor Fedák Zsazsa, Blaha Lujza vagy Jászai Mari villanhat be, Varsányi Irén, a korszak talán leghaladóbb és legfrissebb egyénisége már kevésbé.
A kabarékba torkolló szerelmi sokszögek, megcsalási botrányok és pletykák közegében a halk, kifinomult Varsányi a csinnadrattáknak ellenmenő attitűdjében bizonyul elsősorban úttörőnek, különcnek. Magánéleti kilengések helyett pusztán hivatása minősül beszédtémának. Nem álszerény vagy álerkölcsös. Tudatos művész, aki pontosan érzi, hogy ha azt a nagy ívű pályát, amelyre hivatott, teljesíteni akarja, mértéket kell tartania. Bohém ösztöneit, nagy szenvedélyét és forradalmi lendületét kizárólag a színpadon manifesztálja.
Színésznő. A Vígszínház korszakalkotó egyénisége, a deklamáló, patetikus, természetellenes színjátszás ellenpólusaként kialakult könnyed (ám korántsem súlytalan), európai, modern stílus első érvényű előadóművésze. Feleség. A tisztes nagypolgár, Szécsi Illés keramitgyáros hitvese. Anya, aki önzetlenül, szeretetteljesen neveli két gyermekét. Letisztult, tisztességes, szinte kimért polgári életvitelébe egyedül Molnár Ferenc hoz olyan szelet 1910 környékén, amit képtelen ignorálni – történetük azonban, mint ahogyan az szokásos – végzetes, kis híján halálos.
Varsányi Irén nem jár nőegyletbe, nem harcol az egyenjogúságért. A feminizmust, a forradalmak korát a színpadon éli meg korszakalkotó szerepek és előadások által. Ő Bródy Tanítónője és Timár Lizája. A szecessziót leginkább Szomory „brokát-nyelvű” Hermelinjében viszi. A fílinget, a feltétel nélküli szerelmet és cifra nyomort Molnár Liliomában vagy A testőrben képviseli. (A Hermelint később Domján Edit és Gábor Miklós viszi sikerre, amelynek rövid, legendás epizódjáról hangfelvétel is van.)
Miből lesz a cserebogár?
Varsányi Irén (születési nevén: Wollner Malvin) Győrben látja meg a napvilágot – születési dátuma máig vitatott, 1877, 1878, de mindinkább 1879. augusztus 11-e a legesélyesebb dátum. Már kislánykorában kitűnik társai közül érettségével, különös varázsával, sokszor szerepel iskolai rendezvényeken. Iskolai igazgatója biztatására elmegy a budapesti Színiakadémia felvételijére, ahová pimaszul fiatalon, mindössze 15 esztendősen felvételt nyer 1894-ben. Olyan remek színházi szakemberek mentorálják itt, mint például Császár Imre, aki a következőt mondja: „ez a gyerek túl fog szárnyalni mindnyájunkat”.
A Dandin György című vizsgaelőadáson a szobalányt alakítja. A darabot Fenyvesi Emil (akkor még Nemzeti Színház, később a Vígszínház korszakos színésze), valamint Faludi Gábor, a szerveződő Vígszínház fontos egyénisége is látja, és mindketten szorgalmazzák, hogy a nemrég Kolozsvárról érkezett Ditrói Mór is nézze meg. Ditrói azonnal leszerződteti a lányt az alakuló Vígszínház társulatába. Varsányi Irén a teátrum kultikus nyitódarabjában (Jókai Mór: Barangok) Ibolykát alakítja 1896-ban nagy sikerrel. Tanulmányait félbeszakítva lép az intézménybe, amely társulatának 1932-es haláláig jeles tagja.
A századforduló környékén a színházi világot is érinti az élénk, frissülő, korszakváltó tendencia. A korszak zenés, szórakoztató népszínházi és a nagy klasszikusokat, történelmi drámákat ventilláló nemzeti színházi horizont mellett egészen új színfoltot alakít a vígszínházi stílus, amely a modern polgári társadalom fontos lenyomata. A korszak statikus, plasztikus megjelenésű, deklamáló, szigorúan hagyományhű és konzervatív konvencióival ellentétben a Vígszínház a pikantériát, a játékosságot, a modernizmust, a haladást, a poentírozó, mozgékony játékstílust képviseli. Ebbe a pezsgő, fiatalos lendületbe érkezik a sziporkázóan tehetséges és üde jelenléttel rendelkező ifjú Varsányi Irén mint a stílusvilág első érvényű női közvetítője.
Pályája elején leginkább francia darabokban játszik, ő Feydeau Osztrigás Micije, de feltűnik a csípős dialógusokkal komponált Csitriben vagy a Mici hercegnőben is. Életművének első igazán fontos állomása Bródy Sándor A dada című művének női főszerepe. Ezt számos remek Bródy-darab, köztük A tanítónő vagy A medikus követi.
„Nem akar sem fess, sem divatos – sem csecse lenni. Ez az ifjú színésznő mindig csak azon járatja az eszét, hogy igaz és jellemzetes legyen. Talán még a siker is másodrendű kérdés előtte, mert az első törekvése az, hogy az író, akit interpretál, és saját maga legyen megelégedve. Öntudatos művész becsvágya van Varsányi Irénnek, ami az ő korában – és a mi viszonyaink mellett – a legnagyobb ritkaság. Magának és csak azután a publikumnak. A nagy művész útja ez.” – Bródy Sándor
A Vígszínház első aranykorához szervesen kapcsolódik az a korszakalkotó, gazdag drámaírói „galeri”, amelynek tagja többek között Bródy Sándor, Heltai Jenő, Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc, Szép Ernő vagy Szomory Dezső. A korszerű modern magyar drámairodalom (szerzőnként) nagyon sajátos stílusvilággal, új témákkal, olykor provokatív megnyilvánulásokkal közvetít a mindennapok világáról. Varsányi hiteles interpretálója a sűrű korlenyomatoknak.
„Híre az égig eljut
Talán még annál is messzebb
Rólam tudják, hogy Szép vagyok
Ezzel szemben ő – a legszebb.”
Szép Ernő
Becsap a mennykő
Varsányi számos Molnár Ferenc-darabban játszik, 1902-ben A doktor úrban, 1904-ben a Józsiban, vele debütál a legendás Liliom 1909-ben. 1909-ben a Vígszínház vezetősége tanulmányútra küldi Párizsba két művészét, köztük Varsányit, hogy inspirálódjanak az ottani színházi kultúrából. Varsányit magával ragadja a „vakáció”, de még inkább az egykor francia tudósítóként is működött, szellemes, nagyvonalú Molnár. Plátói viszonyuk a következő évben, A testőr próbái alatt kanyarodik élesbe.
Molnár kifejezetten Varsányira írja A testőrt, amelyet ezúttal már rendez is a Vígszínházban. Olyannyira fellobban a két ember között a szerelem, hogy Varsányi úgy dönt, elválik. A férj szigorú követelmények mellett beleegyezik a válásba, a színésznő elköltözik egy időre otthonról, azonban kislánya váratlanul súlyosan megbetegszik, így visszatér családjához. Varsányi intő jelként értelmezi a történést, és tudja, ha felrúgja azt a viszonylagos érzelmi stabilitást és harmóniát, amelyet családja, közvetlen környezete, hozzátartozói nyújtanak, hivatását, koncentrációját nem tudja azon a szinten tartani, amin addig. Molnár kilengései, depresszív hangulatingadozásai, gyakran abuzív magatartása is ingoványt sejtetnek Varsányi számára hosszú távon. A szakítást követően a szerző öngyilkosságot kísérel meg egy nagy adag altatóval. Bródy Sándor, Molnár jó cimborája szemrehányást tesz neki, amire Molnár csak annyit kontráz, hogy majd az tanítsa őt öngyilkosságra, akinek már sikerült a dolog. A színésznő és Molnár ezt követően látszólag minden szálat megszakít.
Varsányi bravúros feladatokat teljesít továbbra is. Vele mutatják be többek között G. B. Shaw 1913-as bécsi ősbemutatóját követően 1914 elején a Pygmaliont. Ő formálja továbbá például Bródy generációs konfliktusokkal bíró drámájában, a Timár Lizában a forradalmi hajlamú címszereplőnőt. Játszik Heltai Naftalinjában és a Tündérlaki lányokban, ő alakítja Lengyel Menyhért A táncosnő című darabjában Lolát vagy Tóth Hermint Szomory Dezső Hermelinjében.
„Az utolsó öt esztendőben Európa majdnem minden valamire való színházát végigjártam – Varsányihoz fogható finom és bensőségteljes színésznőt sehol sem láttam.” – Lengyel Menyhért
Csehov-időszak
A ’20-as évek az irányváltás jegyében folynak a színésznőnél. A Vígszínház új igazgatója (egykori rendezője), Jób Dániel felfedezi Varsányiban az analitikus színészi játékra méltón megérett lehetőségeket. Ez az évtized a Csehov-darabok újszerű megnyilvánulásait hozza a színésznő, az intézmény és mintegy a színművészet számára. 1920-ban, kilépve és teljesen meghaladva addigi kereteit, szokatlanul új arcát mutatja a Ványa bácsiban, ahol nem Jelenát, hanem Szonját alakítja. 1924-ben a Cseresznyéskert Ranyevszkajáját játssza nagy sikerrel, majd a Három nővérben Olgát, a Platonovban Anna Petrovnát.
Utolsó két fellépése egy W. S. Maugham-darabban és egy Jacques Deval-előadásban látható, ám ekkor már betegeskedik. Súlyos epebántalmai miatt 1932 őszén kórházba szállítják, de a műtét után tragikus komplikációk jelentkeznek. Varsányi Irén 1932. október 17-én hal meg. Búcsúlevelében meleg hangvételben mindent megköszön férjének, valamint anyja, gyermekei jövőjéről „gondoskodik”.
Staféta
Miközben Varsányi Irén formabontó, haladó, izgalmas és sokszínű színészi egyénisége letagadhatatlanul hordoz valamit a (múlt) századelős világ hangulatából, meg is haladja annak budoárszerűen zsúfolt atmoszféráját. Konvenciókat lebontó, természetes, egyszerűségében nemes attitűdje kortalan értékeket rejt, és túllépi saját korát. Jelenlétének súlya, hatásának kontúrja rendkívül erős a Vígszínházban. Több évtizednek kell eltelnie, amíg ilyen kaliberű és karizmájú színésznői egyéniség képes ennyire magába foglalni egy egész korszakot – Ruttkai Éváig.
Források: varsanyi-iren.blog.hu, OSzMI, Arcanum Digitális Tudománytár
