A mindössze 26 éves Tuznik Natália zenekedvelő lengyel-magyar családban nőtt fel. Sikeresen szerepelt az V. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen, majd nem sokkal később az MVM Zrt. által támogatott magyar zeneművészet kategória Junior Prima Díját is átvehette. A díjról, az elmúlt időszak élményeiről és a repertoárépítésről beszélgettünk.
– Egyedüli magyarként jutottál az V. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjébe. Milyen érzések vannak benned?
– Nagyon sokat köszönhetek ennek a versenynek, rengeteget tanultam magamról. Ez volt életem első komolyabb megmérettetése. Egy nagyon erős mezőnyben lehettem finalista és a különdíjak, amiket kaptam, mind csodás lehetőségek, amik tovább lendítenek a pályámon. Sokat tanulhattam a versenytársaktól is, akik közül többen idősebb, tapasztaltabb művészek, olyanok, akik már komoly szerepeket játszanak különböző nemzetközi színpadokon. Barátságok születtek, a mai napig többekkel tartjuk a kapcsolatot.
– Mikor döntötted el, hogy ez a te utad?
– Édesanyám sokáig zongorázott, így a gyermekkoromat meghatározta a zene. Hatévesen kezdtem el én is hangszeren tanulni, amit aztán a koncertélmények hatására lassan felváltott az éneklés. A Leövey Klára Gimnáziumba jártam, majd felvételiztem a Bartók Béla Konzervatóriumba is. Innen pedig már egyenes út vezetett a Zeneakadémiára.
– Hogyan választottad ki a mestereidet?
– A konzervatóriumban Szabó Magdolna útmutatásával tanultam, később pedig egy versenyen találkoztam Meláth Andreával és rögtön tudtam, hogy nála szeretném folytatni a tanulmányaimat a Zeneakadémián. Alter Katalin lett a korrepetítorom, aki a mai napig az én védő- és őrangyalom is egyben. Minden fontos döntésben mellettem volt és ez jelenleg is így van. Kiváló szakmai tapasztalatával a kezdetektől vezette az utam, lépésről lépésre. Hálás vagyok a közösen eltöltött évekért. Jelenleg az utolsó zeneakadémiai évemben vagyok, a mesterem pedig Prof. emer. Ks. Marton Éva, aki rendkívül következetes, precíz és fegyelmezett munkára tanít. Minden alkalommal ámulatba ejt, amikor a világ legnagyobb színpadain szerzett élményeiről mesél. Büszkeséggel tölt el, hogy a tanítványa lehetek és hogy része az életemnek.
– Nemrég a Junior Prima Díjat is kiérdemelted. Mit jelent számodra ez az elismerés?
– A díj meghatározó pontja az életemnek. Bizalmat, lendületet, motivációt és megerősítést jelent, azt hogy érdemes újult erővel, tisztelettel és még több alázattal folytatnom a munkámat. Boldog vagyok és végtelen hálát érzek.
– Milyen előnyei vannak egy ilyen elismerésnek és mennyiben felelősség?
– A díj lehetőséget ad arra, hogy bennünket, fiatal művészeket szélesebb körben is megismerjen a szakma és a közönség. Junior Prima Díjas művésznek lenni komoly felelősség és példamutatás is egyben. Számomra is komoly inspirációt jelentettek a korábbi díjazottak, most pedig én vagyok abban a helyzetben, hogy jó példával kell előljárnom. Felelősségemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet a művészetek fontosságára, hiszen ez az, ami erőt ad a mindennapokhoz.
– Mi az, amit már a repertoárodnak tekintesz, és milyen irányba szeretnél fejlődni?
– Idővel Puccinit, Verdit, később pedig Wagnert szeretnék énekelni, de tudom, hogy megtanulni egy-egy áriát teljesen mást jelent, mint hangilag, emberileg megérni egy karakter teljes lelki útjának megformálására. Fiatalon, energiákkal telve az ember néha nehezen fékezi magát, de hosszú távon kell gondolkodni és fokozatosan felépíteni a pályát.
– Az énekesi lét hogyan határozza meg a mindennapjaidat?
– Szükség van egyfajta fegyelmezettségre és tudatosságra, hiszen nekünk énekeseknek a testünk a hangszerünk, amit sokféle külső és belső hatás ér, de ezeket függetleníteni kell. Engem a sport és a családommal, barátaimmal közösen töltött idő tud igazán kikapcsolni, felkészíteni a következő feladatokra.
– Hogyan változott az életed a Marton Éva Énekverseny óta?
– Nagyon sűrű és izgalmas időszakot tudhatok magam mögött. Rengeteg mindent tanultam és tapasztaltam. Olyan élményeket kaptam, amiket alig várom, hogy kiénekeljek magamból. Japán turnén vehettem részt az Operaház társulatával, ami egy újabb lépcsőfoka volt az állóképességem fejlesztésének. Egymás után összesen nyolc előadást énekeltem, mint első dáma Mozart Varázsfuvolájában. Ezt a sorozatot szorosan követte egy londoni két hetes workshop, ahova több ezer énekes közül összesen 11 fiatalt válogattak be. Rengeteg pozitív visszajelzést és megerősítést kaptam, aminek megkoronázása a Junior Prima Díj zeneművészet kategóriájának díjátadó ünnepsége volt. Úgy érzem, hogy a tenyerén hordoz a Jóisten.
További információ ide kattintva.
Támogatott tartalom.
