Kisfilmek, sorozatok, játékfilmek – az online platformok létezése a filmeseknek nagyobb szabadságot jelent például műfajilag, de azért jó dolog együtt ülni a sötétben és filmet nézni véli A feleségem története és a Testről és lélekről Oscar-jelölt rendezője. Enyedi Ildikóval a Budapesti Metropolitan Egyetem első online filmfesztiválja mellett a tanításról és a terveiről is beszélgettünk.
– Milyen alapgondolat állt a fesztivál létrejötte mögött? Illetve neked mik voltak a tapasztalataid a rendezvénnyel kapcsolatban?
– Az évek alatt, szinte észrevétlenül komoly filmes oktatói gárdája alakult ki a Metropolitan Egyetemnek, de eddig ezek a filmek nem koncentráltan jelentek meg, így kevésbé voltak láthatóak. Anno az SzFE-n, amikor egy-egy osztály bemutatkozott, annak megvolt a maga rítusa, egyfajta figyelem irányult rájuk. Itt elszórtan jelentek meg a filmek, mindig örültek a tanárok, a barátok, hogy valamilyen alkotás eljutott egy fesztiválra, sikere volt. Azonban az, hogy tulajdonképpen mi is történik a METU-n, milyen szemléletű oktatás folyik, milyen emberek kerülnek ki onnan, az nem igazán volt látható.
Ezért is gondolom jónak a MetuScope kezdeményezést, mert most meg tudtuk mutatni, hogy ez az a hely, ahol komoly minőségű filmek készülnek. Neves fesztiválokon díjazták jó néhányukat, tehát a nemzetközi szakma is visszaigazolta, hogy ezek jó minőségű, izgalmas munkák. Tulajdonképpen még legalább ugyanennyi filmet lehetett volna találni a hallgatók munkáiból, és remélem, hogy folytatódik a filmfesztivál és lesz jövőre is.
– Mik voltak a tapasztalatok a beérkező filmekkel kapcsolatban? Kirajzolódtak esetleg tendenciák a művek kapcsán?
– Bármennyire is gyönyörű a fiatalság retrospektíve, hogyha az ember igazán visszagondol, akkor rengeteg kétellyel, feszültséggel, nagy-nagy kérdésekkel, a saját magunk felépítésével, a családunk újrafelfedezésével, újraértelmezésével telik. Tehát ez egyáltalán nem idilli, hanem nagyon izgalmas és forrongó időszak, és azért természetes is, hogy ezek a , akár közvetlenül is megjelennek a filmekben.
Nagyon sok autobiografikus ihletésű film születik, akár úgy, hogy valaki művészként vagy filmkészítőként próbálja magát definiálni, hogy ki is vagyok én, mi érdekel engem, mi az, ami izgalmas a számomra ebben a szakmában. Ezek valamilyen módon a filmnyelvvel foglalkoznak konkrétabban. Az animációnál jobban lehet követni, ott sokkal markánsabban jelennek meg különböző irányzatok, hogy hányféle, egyaránt értékes úton indultak el a diákok.
– Az, hogy mostanában már a mozi helyett vagy mellett a stream szolgáltatóknál néznek filmet az emberek, mennyire befolyásolja a mai diákokat? Ők mire készülnek, hova forgatnak majd filmeket: moziforgalmazásba, tévébe, vagy már a stream szolgáltatók számára, esetleg máshova?
– Nagyon örülök annak, hogy van egyfajta értelmes nyitottság, ami alapvetően az igazán izgalmas személyiségű diákoknál abba az irányba megy, hogy van egy ötletem, van valami, amit nagyon el szeretnék mondani, és azt keresi, hogy hol, milyen formában, milyen platformon, milyen eszközökkel szólal ez meg leginkább. Nem az van a fejében, hogy márpedig én a szent mozivászon felszentelt papja leszek, vagy én meg akarok élni és nyomatom majd a napi sorozatokat, hanem egy kicsit megfordul a dolog, és azt mondja az ember, hogy nem kell okvetlenül, – ahogy például a 90-es években volt néha – játékfilmben gondolkodni.
Az is nagyon jó, – és ebben is a streamereknek van elég fontos szerepe, meg egyáltalán annak, hogy interneten hozzá lehet férni nagyon sokféle tartalomhoz -, hogy a rövidfilm az nem egyfajta kis lépcső, amin minél gyorsabban túl kell esni a játékfilm felé, hanem elképesztően megerősödött a hitele, az ereje, a presztízse. Globális szinten is megtalálják azokat az embereket, akik számára ez jelent valamit.
Már folyik tulajdonképpen húsz éve egy nagyon szuper folyamat, demokratizálódtak az eszközök is, és demokratizálódnak a platformok, és nincs úgy kiszolgáltatva a forgalmazóknak a filmkészítő, mint valaha.
– Magában a filmkészítésben, a történetmesélésben mit jelent az új platformok megjelenése? Laikusként arra gondolnék, hogy hosszabban lehet elmesélni egy történetet ezekkel a most divatos mini sorozatokkal, nem kell feltétlenül beszuszakolni egy játékfilm hosszúságra.
– Hosszabban és rövidebben is. Szóval
nem gáz rövidfilmet csinálni, és nem gáz sorozatot csinálni.
Ha egy olyan ötletem van, ami inkább egy mini sorozatba illik, akkor az nem ütközik finanszírozási, vagy presztízs ügyi akadályba, hanem természetes módon folyhat arra, amerre maga a téma vezeti a rendezőt.
– A fesztivált online tartották, a továbbiakban is ebben a formában tervezik? Mik ennek az előnyei, illetve a hátrányai?
– Én jövőre egy vegyes fesztivált vizionálnék. Nagyon jó dolog személyesen találkozni, ahogy arra az Animascope és a Cinemascope eseményeken van is lehetőség Nagyon jó dolog sokan ülni együtt a sötétben, és jó dolog az is, hogy aztán bizonyos filmeknek híre mehet, és online meg lehet mutatni barátoknak, és újra meg lehet nézni. Sok helyen vidéken, egyszerűen nincsenek is mozik. Nagyon jó közösségteremtő ereje van annak, hogy a fesztivál online volt, de jó lenne egy kis analóg élmény a Metuscope-on is.
– A Metuscope-on zsűritagként vettél részt, de tanítasz is az egyetemen. Milyen tantárgyat?
– Igen, rendezést – amennyiben ezt lehet tanítani. Van egy nagyon-nagyon édes kis osztályom, nagyon szeretem őket. Tulajdonképpen az ember ilyenkor extrapolációt csinál, tehát nézi, hogy ki merre menne, és vajon merre fog kifutni. Az egyik diákunk, Humicskó Máté, az első éves filmjével Miskolcon meg is nyert egy rövidfilmes versenyt. Intenzív és izgalmas munka folyik velük. Nekem ez az évek során valamifajta addikció lett. Ha nagyon belegondolok, nem is igazán szakmát tanítok. A szakma tanítása az tulajdonképpen csak a kommunikációs nyelvünk, de
embereket nézek és drukkolok nekik, és figyelem, hogy ki tudnak-e igazán bontakozni, bármilyen irányba is mennek.
– A legutóbbi munkád pedig az Angyaltrombiták volt, ha jól tudom.
– Igen, csináltunk egy pályázatot, és nagyon reméljük, hogy lesz ebből sorozat is. Egy nagyon tehetséges fiatal lánynak, Besenyei Katának a forgatókönyvéből készült, és azon is nagyon nagy öröm volt dolgozni.
– Fontos és nehéz témát érint a sorozat.
– Igen, annak nagyon örülök, hogy néhányan, akik megnézték a pilotot, meg is lepődtek, hogy a forgatókönyv alapján nem ezt várták, de nem azért, mert valami mást csináltam volna, mint amit az író szeretett volna. Sőt, szerintem nagyon egymásra hangolódtunk. Hanem azért, mert az emberek az emberkereskedelem kapcsán bizonyos előítéletekkel állnak a témához, bizonyos fajta hangulatot, bizonyos fajta megközelítést várnak. Ez olyan sorozat, ahol sok gyengédség és humor is van. Két fiatal lány, akik előzőleg emberkereskedők áldozatai voltak, tulajdonképpen újraépíti magát, és – nagyon leegyszerűsítve – bosszút áll. Nagyon sok szépséges líra, és ahogy mondtam, még humor is van ebben az egyébként nagyon-nagyon kemény témában.
– Te magad milyen saját projekten dolgozol, ha van ilyen egyáltalán?
– Hát igen, az ember mindig vagy előtte, vagy utána, vagy közben van egy filmnek.
Éppen előtte vagyok, de most már nagy erőkkel dolgozunk az előkészítésen. Majdnem egy év múlva fogjuk elkezdeni a forgatást, de mivel technikailag összetett és bonyolult projekt kell ez a felkészülés hozzá. Sok örömöm van benne.
