A világ egyik legrégebbi, 1707-ben alapított aukciósháza, a bécsi Dorotheum október 25-i Old Masters, azaz Régi mesterek árverésének egyik legizgalmasabb tétele egy vöröskréta-rajz lesz, amelyet a szakértők legutóbbi nyilvános eladása óta egyértelműen Raffaello Sanzio saját kezű alkotásaként határoztak meg. Mivel a reneszánsz egyik legnagyobb itáliai mesterétől igencsak ritkán kerül a nyilvános műkereskedelemben megszerezhetővé egy-egy eredeti alkotás, a gyűjtők alighanem komoly harcot fognak majd vívni a tételért.
Amikor a Kr. u. 306-ban a seregei által (ellen)császárrá kikiáltott I., vagy más néven Nagy, vagy Szent Konstantin (280 körül–337) 312 októberében észak felől támadva Rómát elérte a Tiberisz folyó partját, a legenda szerint az égen megjelent neki egy kereszt és körülötte az „In hoc signo vinces” (E jelben győzni fogsz) felirat. És valóban, másnap a folyón átvezető Milvius híd környékén lezajlott csatában Konstantin légiói legyőzték a várost védő Marcus Aurelius Valerius Maxentius császár (278 körül–312) csapatait, ráadásul utóbbiak vezére a visszavonulás közben a hídról a folyóba esett és megfulladt. Konstantin így az egész Római Birodalomra ki tudta terjeszteni a maga császári hatalmát, egy év múlva kinyilvánította a keresztény vallás gyakorlásának szabadságát, sőt a halálos ágyán ő maga is megkeresztelkedett, így ő lett az első keresztény római császár.
Csaknem fél évezreddel később, 1508-ban II. Gyula pápa (eredeti nevén Giuliano della Rovere; 1443–1513) megbízatást ad a vatikáni Apostoli palota pápai lakosztálya teremsorának, az úgynevezett Stanzáknak a díszítésére, és a falfreskók elkészítésére Raffaello Sanziót (máskor Raffaello Santi; 1483–1520), a kor egyik legjelesebb festőjét kéri fel.
A 16. század elejének alighanem legnagyobb szabású művészeti projektjének befejezésére csak 1524-ben került sor, vagyis azt már sem a megrendelő, sem a falképek megálmodója nem érte meg, ám az elkészült – végül is Raffaello tanítványa és segédje, Giulio Romano (1499–1546) által befejezett – freskók ma is megcsodálhatók a Vatikánban.
A bevezetőben írtak alapján pedig aligha csodálkozhat bárki, hogy Raffaello a Sala di Costantino, azaz a Konstantin terem leghangsúlyosabb falára éppen a Milvius-hídi csata hatalmas tablóját, a (későbbi) kereszténységnek a „pogányok” felett aratott első nagyszabású diadalának emléket állító festményt álmodott meg.
A Battaglia di Ponte Milvio (A Milvius-hídi csata) című végső falképhez persze nyilván számos vázlatrajz készült; ezek közül eddig két olyat ismert a szakirodalom, amelyek minden kétséget kizárólag Raffaello kezéből kerültek ki: az egyiket a párizsi Louvre, a másikat az oxfordi Ashmolean Múzeum gyűjteményében őrzik. Most viszont egy harmadik, 22×24 centiméteres, egy éppen a csata hevében összerogyó lovat és lovasát ábrázoló vöröskréta-rajz kerül majd kalapács alá a bécsi Dorotheum egyik legközelebbi árverésén.
Erről a vázlatról – amelynek véglegesen megfestett változatát a freskó középrészén pontosan fel lehet ismerni – korábban is tudtak a szakemberek: egészen az 1930-as évekig egy franciaországi magángyűjteményben volt, ahonnan Iohan Quirijn van Regteren Altena (1899–1980) holland festő, művészettörténész, egyetemi tanár, múzeumigazgató és műgyűjtő vásárolta meg. Ő 1940-ben publikálta is a művet a Burlington Magazine-ban, ám azt Peter Paul Rubens (1577–1640) munkájának tulajdonította. A gyűjtő halála után a grafikát – hatalmas kollekciójának sok más darabjával együtt – örökösei elárverezték: 2015-ben a Chrisrie’s párizsi árverésén „16. századi olasz iskola” munkájaként vásárolta meg mostani eladója.
Azóta viszont a művet alaposan megvizsgálták a bécsi Albertina grafikai gyűjteményének szakemberei, akik úgy találták, hogy a vázlat bizony Raffaello saját kezű munkája, és ezt a véleményüket Paul Joannides (1945), a Cambridge-i Egyetem olasz reneszánsszal foglakozó művészettörténész professzor emeritusa is megerősítette. Ítéletüket alighanem az is jelentősen befolyásolta, hogy a kép hátoldalán Raffaello egyik tanítványának, Polidoro da Caravaggiónak (1492–1543) később készült vázlatrajzai láthatók. Mindezek után a bécsi árverezőház előzetesen 400.000–600.000 euróra becsülte a rajzot, de egyes hírek szerint azt sem tartják kizártnak, hogy akár egymillió euró feletti árat is sikerülhet kapniuk érte.
És hogy ez a várakozás mennyire nem légből kapott, azt jól mutatja, hogy Raffaellónak a nyilvános műkereskedelemben nem túl gyakran felbukkanó grafikai (szaknyelven: papír alapú) munkái közül az eddigi (dollárban számolva) legdrágább, az 1508-ban készített Egy múzsa feje című, ugyancsak vöröskréta-rajza 29.161.250 fontért (47.941.095 dollár, 8,82 milliárd forint; 2009. december, Christie’s, London) kelt el, és nem sokkal marad el ettől (dollárban) az Egy fiatal apostol feje című 1519–20 körül a mester utolsó munkájához készült vázlata sem az érte (fontban ráadásul még többért) megadott 29.721.250 fonttal (47,833 millió dollár; 10,36 milliárd forint; 2012. december, Sotheby’s, London).
És végül azt se felejtsük el, hogy amikor 1984 júliusában a Christie’s londoni árverésén a lengyel származású Barbara Piasecka Johnson (1937–2013), a Johnson & Johnson kozmetikai cég társalapító tulajdonosának, John Seward Johnsonnak (1895–1983) az örököse 3.564.000 fontot fizetett ki Raffaellónak egy apostol fejéhez és kezéhez készített vázlatáért, akkor azzal ez a munka lett a mindaddig valaha árverésen legdrágábban eladott műalkotás világon. (Erről az adásvételről egy külön fejezetben bővebben is olvashatnak majd a blog szerzőjének a tervek szerint az év végén megjelenő legújabb könyvében.)
