Amikor Theodor Geissel, azaz Dr. Seuss (használjuk ezt az írói nevet, hiszen a karikaturista, illusztrátor, animációs és élőfilmes, költő, gyerekkönyvszerző Geissel így jegyezte körülbelül 60 könyvét) 1957-ben megírta az első Grincs-történetet, a karácsony elüzletiesedésére kívánta felhívni a figyelmet a maga módján. Nem túl nagy sikerrel, ahogy azt az azóta eltelt hatvanegynéhány év ábrái mutatják.
A „nagy láb, nagy cipő” összefüggést a Notting Hill (Sztárom a párom) című filmből ismerhettük meg, a Grincs kapcsán inkább arra módosíthatnánk: nagy láb, nagy morcosság, továbbá – a címszereplő saját bevallása szerint – két számmal kisebb szív. A magányos, rímes és rémes – nem a rímektől! –, galád Grincs ennek megfelelően utálja a karácsonyt. Nem egyszerűen nem szereti, hanem tényleg utálja. Nem a sorban állást, a tumultuózus jeleneteket, a boltokban manapság már október óta szóló végtelenített Jingle Bellst, hanem az ünnepet magát. Az sem segít az iszony legyőzésén, hogy Cindy meghívja magukhoz ebédre, Kifalva polgármesterétől pedig ajándékba egy borotvát kap. (Csupa szőr lényként naná, hogy utalásnak gondolja, és tegye fel a kezét, akiben nem éledne fel hasonló helyzetben a paranoia gyanúja.) Úgyhogy bosszúból jól el is lopja a karácsony összes tárgyiasult formáját. De legnagyobb meglepetésére Kifalván fa, égők és ajándékok nélkül is remekül elvannak, mert az ünnep és a szeretet a szívekben él. És ha már tegnap a karácsonyi mesék szomorú végét reklamáltam, íme az ellenpélda: Grincs megjavul, ellágyul, a lelke kinyílik.
A mese, amelyet Tandori Dezső fordított, illetve a Jim Carrey főszereplésével készült film
a Libriben is megvásárolható
A könyv óriási népszerűségre tett szert, azóta is a sikerlisták élén áll, ajánlják amerikai pedagógusok, a könyvtárakból pedig a gyerekek maguktól kölcsönzik ki meglehetősen nagy elánnal. Nem véletlen, hogy sokan meglátták benne az üzleti lehetőséget. (Micsoda paradoxon a szerző eredeti motivációjával szemben…) Készült belőle tévés animáció, élőszereplős film, az idei karácsonyra animációs mozi, 1994-ban pedig musicalt írtak belőle, amit a minneapolisi premier után néhány évvel a Broadway-n is bemutattak, majd azóta többször, szezonális jelleggel körbeturnézták vele az Egyesült Államokat.
A szöveget Timothy Mason írta, a zeneszerző Mel Marvin volt. A Broadway-verziót Matt August rendezte, de erősen benne volt Jack O’Brien kreatív keze nyoma is. Felénk még nem tűzték műsorra, de ha hihetünk a New York Times kritikusának, százszor jobb, mint bármelyik esti mese. (Naaaaa….!)