Hallgassa a Nemzeti Filharmonikusokat az Oroszlános udvarban!

Szerző:
- 2017. augusztus 2.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Az elmúlt évek teltházas operettgáláinak sikerei után az idei, ötödik jubileumi évben négynapos fesztivállá bővül a Budavári Palotakoncertek eseménysorozat. A Budai Vár Oroszlános udvarába 2017. augusztus 3. és 6. között beköltözik az operett mellett a klasszikus és népzene is.

- hirdetés -

Budavári Palotakoncertek

augusztus 3–6.

Budai Vár Oroszlános udvar

Részletes információ és jegyvásárlás

Idén nyáron olyan nemzeti előadó-művészeti társulatok is színpadra lépnek, akik itthon és külföldön egyaránt elismert művészek. A különböző műfajokat egy központi gondolat kapcsolja össze: az Ausztria és Magyarország között 1867-ben létrejött kiegyezés, népünk történetének egyik sorsfordító eseményének 150. évfordulója. Mindhárom fellépő társulat – a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok – produkciója valamilyen formában a magyar történelem eme fontos eseményéhez kötődik, a csodálatos és különleges helyszínen pedig esténként közel kétezer néző követheti nyomon a produkciókat.

Augusztus első hétvégéjének nyitányaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutatja be Kiegyezés /150 című látványos táncszínházi előadását. A mű témája az idén 150 éves kiegyezés, a produkció koreográfusa a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán. Rendkívüli dinamika, több mint 100 táncos, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága teszi varázslatossá az estét a Budai Vár Oroszlános udvarának gyönyörű környezetében.

A következő két napon a Budapesti Operettszínház Sissi nyomában című nagyszabású operettkoncertje látható a hazai operettjátszás sztárjainak előadásában. A magyar operett komponisták mellett a bécsi operett világát is megidézi a műsora, amelynek szerkesztője Kerényi Miklós Gábor – KERO®, rendezője Somogyi Szilárd. A produkció három karmester közreműködésével valósul meg, továbbá kiegészül osztrák énekesekkel és a tavalyi Lehár-énekverseny díjazottjával, Fülöp-Gergely Tímeával.

A Nemzeti Filharmonikusok augusztus 6-án Magyar est címmel mutatja be szimfonikus koncertjét, amelyet az együttes zeneigazgatója vezényel. Az est műsorán hallható lesz két Liszt-mű (Les Préludes, Esz-dúr zongoraverseny) Kodály Galántai táncok című darabja, Erkel Hunyadi László című operájának nyitánya, Weiner I. divertimentója és Dohnányi Ruralia Hungarica című műve; a szólista az ifjú zongoraművész, Ránki Fülöp.

Játsszon a Papageno Facebook-oldalán, és legyen ott partnerével az augusztus 6-i koncerten! A helyes válaszokat a poszt alatti kommentben, augusztus 4. 12 óráig várjuk. 

Kérdésünk:

Ki a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója?

1. Hamar Zsolt

2. Kesselyák Gergely

3. Vásáry Tamás

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo