Egy héten keresztül Budapestre figyel a világ: 2018. január 8-án, Magyarországon nyílik meg az európai cirkuszművészet ünnepe, a modern kori cirkusz megszületésének 250. jubileumi éve.
- hirdetés -

Az első budapesti cirkuszfesztivált 21 évvel ezelőtt, 1996-ban rendezték meg, az esemény a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) szakembereinek koncepciója és előválogatása eredményeképp nemsokára a cirkuszvilág nagy fesztiváljai közé emelkedett, Monte Carlo, Latina, Moszkva mellett Budapest is komoly cirkuszművészeti találkozóhely lett. Az évforduló alkalmából a korábbiakhoz képest bővebb műsorkínálattal, a klasszikus cirkuszfesztivál programjai mellett jelentős kortárs cirkuszművészeti előadásokkal, több helyszínen is várja a közönséget. A Várkert Bazár 2018. január 11-12-13-án három különleges produkciónak ad otthont.
Várkert Varieté – 2018. január 11. 19.00
A Várkert Varieté egész estét betöltő, rendkívül szórakoztató, látványos és feledhetetlen műsorában hazánk legválogatottabb, legszórakoztatóbb, világot járt és díjnyertes bűvészei varázsolják el, komikusai nevettetik meg, artistái ejtik ámulatba a nagyérdeműt. Az est megrendezésével egy igen hosszú múltra visszatekintő szórakoztató műfaj elevenedik meg, mely Nyugat-Európában napjainkig virágzik, s melynek résztvevői voltak a világ legnagyobb sztárjai, énekesek, bűvészek, komikusok, cirkuszművészek.
Fellépnek: Kőhalmi Ferenc – bűvész, konferanszié (Bűvész Európa-bajnokság bronzérmes), Galambos Ferenc – bűvész (Bűvész Világbajnokság III. helyezés), Méhes Csaba – komikus, pantomimművész (Grand Prix díjas), Golden Power – erőemelő duó (Bronz Bohóc – Monte-Carlói Cirkusz), Rob Alton – BMX (BMX flatland világbajnok, Cirque du Soleil), Andrea Alton – aerial ring (Special Prize – Cirque du Demain), Sebastian & Krisztina – quick change dance (Bronz díj – International Circusfestival Ensedei); zongorán játszik: Wágner-Puskás Péter
Méhes Csaba és a Brass in the Five: IRÁNY RIO! – 2018. január 12. 19.00
Hat utcazenész egy véletlen folytán a nagyvárosi forgatagban egymásra talál, majd együtt indulnak el egy kalandos világ körüli utazásra. Járműként a muzsikájuk és hangszereik szolgálnak, üzemanyaguk pedig a játékosság, a fantázia és a jókedv. Az utazás hangszereken, dallamokon, szavak nélkül, a gesztusok és a pantomim nyelvén, fergeteges, sziporkázó humorral történik, miközben nem kímélik a nézők rekeszizmait. Méhes Csaba hazánk kiváló komikusa, pantomimművésze, a vizuális humor mestere a Brass in the Five rézfúvós kvintett tagjaival szövetkezik a produkcióban.
Közreműködnek: Méhes Csaba – pantomim, comedy, Simai László – trombita, Monoky Attila – trombita, Koppányi Béla – harsona, Soós Péter – kürt, Takács Tibor – tuba
Pantomin tréfák – PlanSHET; Quartet DEKRU – 2018. január 13. 15.00
Intenzív támadást készül indítani a rekeszizmok ellen a kijevi artistaiskola két frenetikus diákcsapata egy közös komikus pantomim-előadással. A PlanSHET formáció 2016 márciusában alakult, hat, húszas évei legelején járó hölgy alkotja. Kreativitás, női báj, érzékenység jellemzik a szavak nélkül, vizuális humorra épülő játékukat. A másik csapatot, a Quartet DEKRU-t egy lány és három fiú alkotja, összeérett, ötletes, mozdulatukban kifejezett játékuk mesteri formája a közönség megnevettetésének. Az előadást kortól függetlenül mindenkinek ajánlott.
Játsszon a Papageno.hu Facebook-oldalán és legyen ott partnerével az Ön által választott előadáson! (Előadásonként 2 darab páros belépőt sorsolunk ki!)
Kérdésünk: Mikor rendezték meg először Magyarországon a Cirkuszfesztivált?
a) 1921
b) 1984
c) 1996
A válaszokat december 30-ig, a Facebook-poszt alatti kommentben várjuk.