Új koreográfia, régi díszlet, régi-új helyszín – A diótörő idén az Erkel Színházban lesz látható. A színpad és a színház technikai adottságai miatt a koreográfus kicsit változtatott a darabon, de hogy pontosan miképp, arról Solymosi Tamást kérdeztük.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– December beköszöntével megérkezik az Operaházba Csajkovszkij mesebalettje, ami olyan megszokottá vált, mint például a télen fekete kabátba burkolózó sültgesztenye-árus az Oktogonon. Mi történik a karácsonyi előadásokkal most, hogy a művészek és a produkciók áttették székhelyüket?
– Az új Diótörőt két éve játsszuk nagy sikerrel az Operaházban (Wayne Eagling–Solymosi Tamás koreográfiája váltotta Vaszilij Vajnonen művét 2015-ben – a szerk.), viszont az épület felújításának megkezdésével át kellett gondolnunk, hogy a darabból mit tudunk megtartani és miről mondunk le.
Többször hangsúlyoztam, hogy számomra e nélkül az alkotás nélkül nincs karácsony, ezért nem is volt kérdés, hogy repertoáron marad-e.
A dekoráció azonban nem az Erkel Színház tereire lett méretezve, ezért az átmeneti időszakra, vagyis amíg vissza nem költözünk az Operaházba, egy réges-régi díszletet fogunk használni. Az Erkel színpada nagyságrendileg kisebb, a technikai adottságai is jóval szerényebbek: más a trégerek teherbírása, hiányzik az oldal- és a hátsó színpad is, így sokkal kisebb „pakolótér” áll rendelkezésre, mint amekkora ennél a produkciónál szükséges lenne. Visszatérve a díszletváltásra: nem is az előző, hanem egy sokkal korábbi háttér előtt játszunk. Szerencsére nagyon jó állapotban van, hiszen – a folyosói pletykákkal ellentétben – semmit sem dobtunk ki, semmit nem daráltunk le, így most gond nélkül elő tudjuk venni.
– Felújítani sem kellett?
– Nem, hiszen olyan állapotban és azzal a céllal őrizték meg, hogy bármikor használható és azonnal színpadképes legyen.
– Az új koreográfia alapjaiban más. Hogyan változik a mű, ha egy ennyire meghatározó átalakulást kell „túlélnie”?
– Vannak olyan megoldások, amiken az előbb említett okok miatt változtatni kellett, de a balett nagy részét ez nem érintette. Hogy egy példát is említsek: az Operaház színpadának mérete jóval nagyobb, ezért máshogy működnek a tömegjelenetek is, több szereplő fér el, másképp van felöltöztetve a tér. A feladatunk ezért az, hogy megmaradjon a karácsonyi zsongás érzete, mégis jóval kevesebb ember legyen a színpadon.
– Vannak olyan emblematikus jelenetek, amelyektől búcsút kell venni?
– A korcsolyázás az első utcajelenetben például megmarad, de nincs előjáték, kimarad az a kép, amikor a gyerekeket látjuk templomba menni karácsony előestéjén. Koreográfusként ez egy nagyon izgalmas helyzet, de versenyt kellett futnunk az idővel.
Egy bő hetünk volt arra, hogy limitált mennyiségű színpadi próbával felkészüljünk a Diótörő-sorozatra,
sőt, újra kellett világítani a darabot, hiszen a két éve futó koreográfia már az Operaház új lámpaparkjával készült. Sok kreativitásra volt szükség a produkció beélesítésénél.
– Szilveszterkor rendhagyó módon A diótörő lesz műsoron.
– Ráadásul két előadással. A második este fél tízkor kezdődik majd, hogy éppen éjfélre-újévre legyen vége. Erre az alkalomra néhány meglepetést is tartogatunk.
– A nem elárulható fajtából?
– Annyit elmondhatok, hogy meghívunk bizonyos vendégeket is, akiknek a személyére gegek épülnek majd… De a titokról a közönség számára csak december 31-én hull majd le a lepel.
– Az elmúlt években hozzászoktunk ahhoz, hogy több szereposztásban láthatjuk a darabokat, és ezek között olyan is akad, amelyben a szólista korábban még a karban táncolt. Ebben az évadban is folytatódik ez a gyakorlat?
– Természetesen. Folyamatosan próbáljuk biztosítani a „kiugrási”, bizonyítási lehetőséget a fiatalabb, kevésbé ismert táncművészeknek, és erre A diótörő nagyon jó alkalom. Huszonvalahány előadásunk van idén is, ezekben is feltűnnek fiatal tehetségek, akik megmutathatják, mennyit fejlődtek és tudnak-e élni a kínálkozó lehetőséggel. Emellett fontos az is, hogy a nézők kedvenc művészei is teret kapjanak, és ne feledkezzünk el a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeiről sem, akik tavaly is nagy lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, hogy megállják a helyüket az Operaház színpadán.
