1903. augusztus 24. született Zathureczky Ede hegedűművész, a Zeneakadémia tanára és igazgatója, a magyar hegedűsiskola Hubay Jenő műhelyéből kikerült második nagy nemzedékének meghatározó egyénisége.
Zathureczky Ede tizennégy évesen, a Geyer Stefi, Vecsey Ferenc és Szigeti József nevével fémjelzett első generációt követően jelentkezett a Zeneakadémiára. Fiatal kora ellenére Hubay egyenesen saját akadémiai osztályába vette fel, ahol hamarosan a mester egyik legkedvesebb növendéke lett. Személyes kiválóságán túl részben ennek köszönhette, hogy az elkövetkező évtizedek során egyre inkább őt tekintették a világhírű hegedűsiskola méltó őrzőjének és hagyománya letéteményesének.
Pályáján az 1929-es esztendő döntő fordulatot hozott: egykori mestere maga mellé vette a Zeneakadémiára tanítani, ahol képességeinek másik, az előadóművészével egyenrangú oldala bontakozhatott ki és kerülhetett több mint egy évtizeden át előtérbe. Bár Hubay köztudottan őt tekintette utódának a mesteriskola vezetőjeként, a mester 1937-ben bekövetezett halálát követően az alig 34 éves és még egy évtizede sem tanító Zathureczkyt hivatalosan mégsem helyezhették nagy múltú kollégái fölé. Ideiglenes megoldásként a művészképző önálló működését függesztették fel. Kivételes pedagógiai képességeit azonban hamarosan fényes eredmények igazolták, egyre több növendéke nyert nemzetközi versenyeken, mint például Lengyel Gabriella, Virovai Róbert és Albert Ferenc, valamint Kovács Dénes, az 1955-ös londoni Flesch hegedűverseny nyertese és majdani utóda katedráján és az igazgatói székben egyaránt.
Zathureczky talán legnevesebb tanítványa Pauk György, a londoni Royal Academy of Music hegedűprofesszora, aki világhírű szólistaként és tanárként egyaránt számtalan helyen képviselte mesterének zenei örökségét.
Az 1930-as évek közepén szoros művészi együttműködést alakított ki Bartók Bélával, számos hazai és külföldi hangversenyen léptek fel együtt (Budapesten és több vidéki nagyvárosban, Temesvárott és Kassán, valamint 1939. március végétől olaszországi turnén vettek részt).
Ugyanekkor szembetűnő változás történt Zathureczky előadói repertoárjában, amiben személyes fejlődésén túl minden bizonnyal a Bartók-együttműködés inspirációja is szerepet játszott. A 20-as években domináló népszerű, virtuóz karakterdarabok helyett műsoraiban a zeneileg értékesebb művek, elsősorban a klasszikus-romantikus szonáta-irodalom került előtérbe (a középpontban Beethoven művészetével), és repertoárja Bartók kompozícióival is gazdagodott.
1956 novemberében egy rádiófelvétel kapcsán utazott Bécsbe, és onnan barátai rábeszélésére, akik ösztöndíjat szereztek számára, továbbutazott az Amerikai Egyesült Államokba. Az 1957/58-as tanévtől elvállalta Bloomingtonban az Indiana University hegedűtanszakának vezetését, de a következő évben már hazatérésének előkészítésén fáradozott. 1959. május 31-én azonban váratlanul elragadta a halál, és Bartókhoz hasonlóan már ő sem térhetett többé vissza hazájába.
(Via Zeneakadémia)
