Egy eleve képlékeny műfaj kereteit feszegeti tovább a Budapest Ritmo: a világzene legnagyobb közép-európai fesztiválja új együttműködéseket, ősbemutatókat és itthon ritkán, vagy soha nem hallott produkciókat hoz Budapestre, a Hangvető szervezésében, a CAFé Budapest keretében.
Az egyik legnagyobb várakozással övezett koncert Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI közös projektje. Lajkó Félixtől megszokhattuk, hogy a saját útját járja, ugyanolyan fesztelenül mozog a Zeneakadémia színpadán, mint az Ozora fesztiválon, ha hegedűn brillírozik, vagy a citeráról alkotott képünket írja át, mindenből, amihez hozzányúl átütő muzsika születik. Ugyanakkor az összes produkción érződik a szülőföld lenyomata, a népzenei gyökerek és a Vajdaság sokszínűsége, intenzitása.
Itt az első párhuzam a VOŁOSI-val, csak ami Lajkónál Szabadka, az a VOŁOSI esetében a sziléziai Beskid-hegység – a lengyel együttes is népzenéből indul ki, hogy aztán szabadon átformálja. A kvintett három tagja beskidi falvakból származik, és a VOŁOSI előtt hagyományos népzenét játszottak. Egy lagzin ismerték meg a klasszikusan képzett Lasoń fivéreket – innen már kikövetkeztethető a történet folytatása. Krzysztof (hegedű) és Stanisław (cselló) egyébként a kortárs komolyzenében jegyzett Aleksander Lasoń fiai – ők ezt a hagyományt hozták otthonról. Mindketten a katowicei zeneakadémiához kötődnek, ami azért is érdekes, mert idén itt rendezik a világzene legnagyobb eseményét, a WOMEX-et, ami jó ómen a közép- és kelet európai művészek számára, a 2015-ben Budapesten rendezett expo sikere, és ennek nyomán a régió megnövekedett reprezentációja után.
A VOŁOSI-ban természetesen keveredik a klasszikus és népi vonószene, amihez Lajkó Félix is az első pillanattól kapcsolódott, de, ahogy videónkból kiderül, a zenészek között a kémia személyes szinten is működött:
Ahogy Lajkó is utal rá, a lengyel és magyar népzenében fellehető hasonlóságok megágyaztak a közös zenélésnek, ami nem feltétlenül igaz a Budapest Ritmo többi együttműködésére. Mégis, minden produkciónál megmutatkozik a világzene egyik alaptétele a zenéről, mint univerzális nyelvről, aminek bizonyítását a közönség is nyomon követheti.
A tunéziai Jawhar elektronikus, popba hajló projektjében így hat természetesen Mitsoura Mónika pergetése, cigány dalai. A Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band dolgát az nehezítette (volna), hogy nem csak két zenésznek, hanem két nagyobb zenekarnak kellett egymásra hangolódnia. Ez minden jel szerint sikerült a hollandiai próbák és koncertek során, bár a gyökerek hasonlósága nem adott támpontot.
A legvadabb párosításnak a Transglobal Underground és a Fanfara Tirana projektje tűnhet – ha nem ismernénk a londoni csapat extrém nyitottságát és asszimilációs erejét, amihez nyílván jó partnerre találtak az örömből zenélő albán rezesbandában.
Ráadásul egy bejáratott produkcióról van szó, ami azért kap egy csavart a Budapest Ritmón: Harcsa Veronika társul az előadáshoz, a tőle megszokott érzékenységgel és sokoldalúsággal.
Jövő héten kezdődik a Budapest Ritmo, jegyeket ezen a linken tudtok venni.