Meghirdették a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

Szerző:
- 2017. november 7.
Marton Éva fotó: Tuba Zoltán / Zeneakadémia

A Zeneakadémia harmadik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre 2018. március 14-ig jelentkezhetnek a 18-32 éves női, valamint a 18-35 év közötti férfi énekesek.

- hirdetés -

A 2018. szeptember 10. és 16. között a nagyközönség előtt zajló fordulók, a gála helyszíne pedig ezúttal a Zeneakadémia nagyterme lesz. A döntőben és a gálán a Magyar Állami Operaház Zenekara közreműködik majd Kocsár Balázs vezényletével – mondta el Marton Éva operaénekes, a verseny alapítója. A versenyen a 42 ezer euró összértékű díjak mellett számos különdíjat is kiosztanak.

Vörös Szilvia nyerte a portofinói nemzetközi énekversenyt

A Marton Éva vezette zsűribe az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera intendánsa, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora, Vittorio Terranova, a F. Tagliavini Operaverseny művészeti vezetője, Eva Wagner-Pasquier, a Bayreuthi Fesztivál korábbi igazgatója, magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Csonka András programigazgató közölte, hogy az elő- és középdöntőket a Solti-teremben, a döntőt és a gálát a Zeneakadémia Nagytermében rendezik majd meg. A 15 ezer eurós Nagydíj mellett az első helyezett 12 ezer, a második 9 ezer, a harmadik 6 ezer euró díjazásban részesül. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 8 ezer euró különdíjat ajánlott fel – ismertette a részleteket az igazgató. A díjak között szerepel továbbá a Zeneakadémia Alapítvány díja, koncertfelkérések és ösztöndíjak is.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora kiemelte: a Zeneakadémia olyan minőséget képvisel, amely táptalajként járul hozzá a nemzetközi megmérettetések élményéhez, s olyan fantasztikus egyéniségeket, művészeket adott a világnak, akik azóta is a zene nagyköveteiként viszik Magyarország hírét.

A Marton Éva Énekverseny is a világ prémium kategóriájába sorolandó szakmai tartalma és inspiráló hatása miatt – mutatott rá, példaként említve többek között a Bartók Világverseny és Fesztivált, valamint a Hubay-hegedűversenyt, amelyek méltó társai, partnerei egymásnak, mivel kvalitást, minőséget képviselnek.

A négyfordulós megmérettetés online előválogatójához egy barokk és egy más korszakból származó, szabadon választott ária szükséges. Az őszi élő fordulókba továbbjutó versenyzők egy Liszt-dal és hét ária előadásával állnak a zsűri elé. A darabokat kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban kell előadni. A versenyt élő internetes közvetítésen követhetik majd az érdeklődők.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo