A 18. században az Európán kívüli földrészeket mind „Indiák”-nak nevezték, és két részre osztották a már megismert területeket: Ázsiát Kelet-, Amerikát pedig Nyugat-Indiáknak hívták. Jean-Philippe Rameau 1735-ben bemutatott színpadi műve, A gáláns Indiák (Les Indes galantes) ennek megfelelően távoli tájakon játszódó történeteket mutat be, mégpedig a galanterie, vagyis az udvarlás, a szerelem témája köré rendezve. Az előadás február 27-én látható a Müpában.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A darab felvonásaiban — az opéra-ballet hagyományai szerint — nem egyetlen, összefüggő cselekmény bontakozik ki, hanem különálló történeteket láthatunk. Az első ilyen felépítésű művet A gáláns Európa (L’Europe galante) címmel néhány évtizeddel korábban, 1697-ben mutatták be: zenéjét André Campra, librettóját Antoine Houdar de la Motte írta. Ebben a darabban az egyes felvonások az európai nemzetekre jellemző történeteket beszélnek el,
hogyan szerelmesek a franciák, a spanyolok, az olaszok és a törökök.
Rameau A gáláns Indiákban ezt az ötletet fejleszti tovább, csak ő egzotikus tájakra kalauzolja nézőit: Oszmán pasa szigetére, a perui inkák birodalmába, Perzsiába és az észak-amerikai indiánok földjére (érdekes megfigyelni, hogy a török téma mindkét darabban szerepel).
A Rameau-mű librettójának előszavából megtudhatjuk, hogy a szövegek szerzője, Louis Fuzelier az egzotikus elemek ábrázolásához többféle forrásra támaszkodott: az inkák életéről spanyol történetírók munkáiból merített, a vulkánkitörés megelevenítéséhez utazók leírásait használta fel, Oszmán pasa alakját pedig kortársáról, Topal Oszmán nagyvezér alakjáról mintázta. Az utolsó felvonáshoz (Les Sauvages) személyes tapasztalat adta az inspirációt: a párizsiak néhány évvel a darab születése előtt,
1725-ben valódi északamerikai indiánokat láthattak a Théâtre Italien színpadán.
A korabeli leírásokból egészen nyilvánvalóan látszik, hogy a Louisianából érkezett két amerikai bennszülött táncos előadásának számos eleme — például a jelmezek egyes részletei, vagy a békepipa szertartása — bekerült Fuzelier librettójába. Előadásuk Rameaura is nagy hatással volt: nem sokkal később komponálta Les Sauvages című csembalódarabját, amely később kórusra, szólistákra és zenekarra átdolgozva az egész színpadi mű legfülbemászóbb slágerszámává vált.
Fuzelier történeteiben tehát az egzotikus helyszínek és szertartások biztosítják a keretet a kissé megmosolyogtató, naiv és mindegyik esetben jól végződő szerelmi történetek elbeszéléséhez. Az európai szereplők megjelenése azonban alkalmat ad komolyabb filozófiai-politikai kérdések felvetésére is: mai szemmel is meglehetősen haladó, kritikus gondolkodásmódra vall, hogy
a „civilizált” és a „vad” emberek viszonyát Fuzelier igen árnyaltan mutatja be,
és az összehasonlításból korántsem egyértelmű, hogy mindig az európaiak kerülnek ki győztesen. A Campra és Houdar de la Motte által feltalált opéra-ballet azért lehetett sikeres, mert a műfaj mind a közönség, mind a szerzők és a szervezők számára kedvező jellemzőket sűrített magába. A közönség számára könnyed szórakozást biztosított, hogy nem öt felvonáson keresztül szövődő, bonyolult cselekményt kell benne követni, mint a tragédie lyrique-ben, hanem mindegyik entrée egy újabb, koncentrált, miniatűr drámát mutat be. A darabok összetétele és hossza pedig teljesen rugalmas: a felvonások száma, sorrendje előadásról előadásra variálható, sőt a kevésbé sikeres entrée-k helyett bármikor újat lehet írni.
Többek közt ezek az adottságok okozzák, hogy A gáláns Indiák esetében szinte lehetetlen végleges műalakról beszélni: olyan sikere volt, hogy 1735 és 1773 között a teljes darab, vagy bizonyos részletei tizenhat szériában, összesen több mint háromszáz alkalommal kerültek színre a Párizsi operában. A felújítások alkalmával természetes volt, hogy a zeneszerző legtöbbször alakított a zenén, hogy a lehető legjobban az aktuális szereposztáshoz és az egyéb adottságokhoz igazítsa.
A rengeteg változat közül az 1761-es azért különleges, mert ez az utolsó, amely még Rameau felügyeletével került színre.
Mivel ekkor nyári előadásokról volt szó, így a szokásoknak megfelelően a változtatások leginkább kisebb-nagyobb rövidítéseket jelentettek. A négy felvonásból egy (a perzsa témájú Les Fleurs) ezúttal kimaradt, és a Prológusból is egy rövidebb verziót adtak. Azonban különösen izgalmas, hogy bepillantást nyerhetünk Rameau zeneszerzői műhelyébe, hiszen a korábbiakhoz képest néhány zenekari tételt átdolgozott, és pár rövidebb, új részt is komponált. 2018 februárjában az Orfeo zenekar és a Purcell Kórus, valamint a francia barokk repertoár legkiválóbb énekes szólistáinak tolmácsolásában A gáláns Indiák ebben a ritkán játszott alakjában fog elhangzani.
