„Zenész vagyok, és rosszak a füleim” – kezdte vallomásait Jeffrey Arlo Brown, a VAN Magazin bloggere, mielőtt kísérletezni kezdett David Lucas Burge mesterkurzusával, amellyel állítólag otthon is elsajátíthatjuk az abszolút hallást.
Az első leckék nem hoztak túl látványos eredményt – a kurzus önigazolása nagyobb hangsúlyt kapott a valódi feladatoknál, és az oktató személye is felvetett néhány kérdést. Brown mégis úgy döntött, tovább folytatja a tanulást, hiszen 20 fejezet még hátra volt.
Az ötödik lecke szerint könnyebben memorizálhatjuk az egyes hangokat, ha színeket társítunk hozzájuk. „Az F# piros lesz, az Eb barna. Az A halványkék, mert az óceánra emlékeztet, az E sötétkék, ne kérdezzétek, miért. A G-nek egy zöldet választok, és közben azon töprengek:
Csak áltatom magam, vagy tényleg különböző árnyalatúnak hallom a hangokat?”
– jegyzi le kételkedve Brown, de azért bevallja, hogy élvezi a feladatot: „Pihentető, mint egy zenei kifestőkönyv felnőtteknek.” Az oktató szerint mindegy, milyen színeket választunk, a lényeg, hogy elmerüljünk a hangokban – adjunk magunknak elegendő időt a megismerésükre. „A rohanó emberek nem fogják elsajátítani az abszolút hallást.”
A színezés után végre egy valódi(nak tűnő) gyakorlat következik: harmadokat kell játszani a zongora fehér billentyűin, és mindkét hangot kiénekelni, a mélyebbel kezdve. Aztán az oktató a C és D gyakorlására buzdítja diákjait – amit Brown kissé szarkasztikusan summáz: „Megbirkózom ezzel a hihetetlenül egyszerű párosító feladattal, és jól érzem magam. Elképzelem, hogy David Lucas Burge büszke rám.”
A tananyag kiköti, hogy naponta csak egy leckét vegyünk át, így Brown a fennmaradó idejét ismét „nyomozásra” fordítja. Először Elizabeth Margulis professzort keresi fel az Arkansasi Egyetemen, hogy megkérdezze, van-e valamilyen tudományos háttere a hangok és színek kapcsolatának. „Nem tudok olyan bizonyítékról, amely alátámasztaná egy univerzális hang-szín asszociáció elméletét” – érkezik a válasz, de a professzor azt is hozzáteszi, hogy az emberek ösztönösen érzékelik az egyes hangok és színek gyakoriságát, így lehetséges, hogy tudtunkon kívül kapcsolatot teremtünk a statisztikák között.
Persze az, hogy Burge oktatóanyaga nélkülöz bármiféle tudományos alátámasztást, ezen a ponton már nem lepi meg a szerzőt
– furcsább dolgokat is talál az állítólagos szakemberről. Például egy Sri Sri Ravi Shankar: A kegyelem útja című spirituális könyvet, melyet 1996-ban adott ki Gary Boucherle nevű társszerzőjével egy híres indiai guru tanításairól. (Egyébként Burge az ötödik leckében futólag meg is említi, hogy foglalkoztatják a hallásfejlesztő meditációs technikák.) Újra előkerül az előző részben említett himalájai goji bogyó-botrány is: Burge 2005-ben két üveg gyümölcslevet vásárolt egy FreeLife nevű cégtől, akik hamisan állították, hogy a goji bogyó lassítja az öregedést és megelőzi a rákot. Burge ezért bíróság elé vitte az ügyet, arra hivatkozva, hogy a vállalat kihasználja a súlyosan beteg emberek sebezhetőségét.
Brown szerint az Abszolút Hallás Szuperkurzus sem különbözik annyira a goji bogyóktól:„Persze kisebb a tét, de a rosszul halló zenészek, mint én, ugyanúgy sebezhetőek, ha olyan termékről van szó, amely talán segíthetne rajtuk.” A Burge körüli meglepetések sorát tovább növeli egy Earthborn Bedroom nevű matracvállalat is, majd a különös email, ami Burge egyik korábbi munkatársától érkezik: „Ismerem a titkait.”
Nyomozása végén Brown úgy érzi, semmivel nem jutott előrébb: „Minél mélyebbre ások, annál több a kérdésem. Burge csak egy normális alak, akinek a fő érdeklődési körei pont a gyógyászati eszközök, a meditáció, a hallásfejlesztés és az iowai esőerdők, vagy
valami gyanús dolog folyik a háttérben?”
(via Tonefoil Hat)