Adès, Bellini, Berlioz, Britten, Gounod, Purcell, Rossini, Thomas, Verdi – csak néhány azok közül, akiket William Shakespeare drámái operára inspiráltak.
1564. április 26-án keresztelték meg Stratford-upon-Avon városában, és ugyanitt halt meg 1616. április 23-án William Shakespeare
Vannak kutatók, akik közel háromszázra teszik, vannak, akik „csak” valamivel kétszáz fölé teszik a Shakespeare-darabokból készült operák számát. Akárhogy is, a bárd vagy avoni hattyú állandó jelzőkkel is illetett angol drámaíró a zeneszerzőkre is igen megtermékenyítően hatott. Az első a sorban Purcell és a Tündérkirálynő 1692-ből; de ki gondolná, hogy a Hamletet már 1712-ben elénekelték?
A legnagyobb hatással talán Verdire voltak az angol drámaíró művei, és ő volt az, aki inkább ragaszkodott az eredeti darab cselekményéhez, ellentétben például Rossini Otellójával, amely egy francia Shakespeare-adaptáción alapszik, és ha jobban megvizsgáljuk Bellini I Capuleti ed i Montecchi című Rómeó és Júlia-operáját, szintén elég sok eltérést találunk.
Szinte nincs az életműben olyan tragédia, vígjáték vagy királydráma, amelynek legalább egy motívuma ne kapott volna zenés feldolgozást, még a IV. Henrikből megismert Falstaff is megkapta a magáét a windsori víg nőktől. A képzeletbeli dobogó tetején A vihar áll, ez bizonyult az évszázadok során a legnépszerűbbnek, a második a Rómeó és Júlia, a harmadik pedig A makrancos hölgy.
(Via ROH.org, Britannica.com, Wikipedia, No Sweat Shakespeare)
