Amikor Ennio Morricone az 1986-os A misszió című film zenéjét komponálta, a guarani törzs földjére érkező jezsuita szerzetes életéről szóló mozihoz 18. századi európai művekből és a bennszülöttek törzsi zenéjáből inspirálódott. Ha ma kérnék fel erre a munkára, jóval autentikusabb forrást is használhatna.
Bolívia alföldi vidékein a 90-es években egy lengyel származású katolikus pap írott zenei anyag után kezdett kutatni, és a falubeli öregektől kérdezősködött. Miután elnyerte a bizalmukat, megdöbbentette az, amit kapott: több ezer oldalnyi kéziratot, barokk operák és versenyművek kottáit, amelyek között voltak egészen frissen másolt lapok is. A darabok mindegyike rövidebb az akkoriban Európában keletkezetteknél, valószínűleg a közönség igénye és türelme miatt.
Bár nem minden maradt meg ilyen kiváló állapotban a kéziratok közül, vannak, amelyek egy részét a termeszek ették meg, így aztán rekonstruálhatatlanok, de a szóbeli hagyománynak köszönhetően a művek túlélték az évszázadokat, olyannyira, hogy általános iskolában és a rádiókban is játsszák azokat. A zenetörténészek számára is sok érdekességet tartogat a terület, erre jött létre a Mission Baroque kezdeményezés.
Tudjon meg még többet a barokk zenéről, olvassa tematikus blogunkat!
Bolívia ezen részére a 17. század végén éreztek jezsuita szerzetesek, akik nem csupán hittérítők voltak, hanem embereket is mentettek, a félnomád törzsek tagjait, akik közt rabszolgákra vadásztak a kegyetlen, főleg spanyol és portugál kereskedők. A jezsuiták egyfajta ideális, önfenntartó államot akartak építeni, amelyben az oktatásnak, köztük a zeneoktatásnak komoly szerepet szántak.
„Az itteniek hegedűvel a kezdükben születnek” – szól egy helyi mondás, utalva arra, milyen erős a hagyomány. Ezt pedig az is bizonyítja, hogy egy, a dzsungel közepén található, alig megközelíthető, nyolcezer fős településen ötszáz gyerek jár a helyi zeneiskolába.
(Via The New York Times)
