Karrierje nem indult könnyen, de színigazgatója zseniális ötletének következtében egész Bécs megismerte Franz von Suppé nevét: azt kezdték pletykálni, a Josefstädter Theater ifjú karmester-komponistája nem csupán Donizetti oly tehetséges tanítványa, hogy mesterén is túlnő, de egyenesen az olasz zeneszerző unokaöccse.
Suppé 1819. április 18-án született és 1895. május 21-én hunyt el
Ebből a történetből azonban mindössze annyi igaz, hogy Donizetti és Suppé a színházat igazgató Franz Pokorny jóvoltából találkoztak, Donizetti rájuk hagyta a Linda di Chamounix partitúráját, a találkozásból pedig barátság és közös munka, egyes életrajzírók szerint közös utazás is lett.
Mára jórészt csak a nyitányairól ismerjük Suppét, pedig a 19. század utolsó harmadának egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt.
A világsikert 1860-ban a szinte teljesen elfeledett Fatinitza hozta meg neki. Addig az volt a szokás a színházi világban, hogy a librettistákat egy kisebb összeggel honorálták. Suppé azonban úgy gondolta, a szövegíró vele egyenrangú szerző:
Munkatársaimnak köszönhetem a sikert, elemi kötelesslgem tehát, hogy a honoráriumot megosszam velük!
Az olasz és belga felmenőkkel rendelkező, Spalatóban (ma Split) felnőtt, Páduában tanult, majd Bécsben hírnevet szerzett Franz von Suppé – eredeti nevén: Francesco Ezechiele Ermenegildo Cavaliere Suppè Demelli – korának egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb zeneszerzője volt. De amíg eddig eljutott, és az osztrák főváros díszpolgára lett, írt indulót – köztük a Das ist mein Österreich című dalt, amelyet a második számú osztrák himnusznak is neveztek -, bohózati kísérőzenét, rekviemet, hangversenynyitányt, egyházi darabokat, és vezényelt rendületlenül:
Suppé útja küzdelmes volt a zene valamennyi műfajában. Akár énekes bohózatot, akár operát vagy éppen operettet írt, csak lépésenként törhetett előre. A nőnevelde című operettel mégis megszerezte a jogot, hogy a német, de elsősorban az osztrák operett atyjának nevezzék.
A pesti Népszínház repertoárján is megtaláljuk Suppé jó néhány operettjét. Blaha János, Blaha Lujza férje többször elvitte a színésznőt Bécsbe, ahol azt is elintézte, hogy az akkor épp a Theater an der Wienben dirigáló Suppé foglalkozzon ifjú feleségével. A színésznő azonban visszakívánkozott Debrecenbe, így a férj által oly nagyon vágyott császárvárosi karrier el sem indult.
Források:
Gál György Sándor-Somogyi Vilmos: Operettek könyve – Zeneműkiadó, Budapest, 1976
Rátonyi Róbert: Operett – Zeneműkiadó, Budapest, 1984
