Az épületbe belépve kellemes női hang köszönt minket: megkér, hogy foglaljuk el helyünket, kapcsoljuk ki mobiltelefonjainkat, s olykor a koncerteket is ő konferálja. Ő Petrányi Judit, a Müpa hangja.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
– Hogyan kezdődött közös története a Müpával?
– 2004-ben keresett meg Kiss Imre alapító vezérigazgató azzal a kéréssel, hogy legyek „a müpa arca”. Szerette volna, hogy legyen valaki, akit az emberek az intézménnyel azonosítanak. Bármilyen megtisztelő volt is a felkérés, túl nagy falatnak tűnt, hiszen akkor még rádióztam és televízióztam, de aztán abban maradtunk, hogy meglátjuk, hogyan tovább. Ekkor még csak egy nagy üres telek volt itt. A Soroksári út túloldalán, a Malom-udvarban dolgozott az a csapat, amely már tervezte, szervezte a majdani Müpát.
A többiekkel együtt időnként én is átmehettem az építkezési területre, ahol hihetetlen intenzitású munka folyt.
Olyan volt az egész, mint amikor egy gyereket csak bizonyos időközönként lát az ember, és mindig meglepődik, hogy a legutóbbi találkozás óta mekkorát nőtt.
A semmiből, pontosabban a kábelek, oszlopok és a festékes dobozok tömkelegéből egyszer csak kiemelkedett az épület. Amikor aztán 2005 márciusában eljött a nyitás napja, ugyanazzal a lelkesedéssel mutattuk meg az első látogatóknak ezt az új csodát, amellyel annak idején Zoboki Gábor, az épület vezető tervezője magyarázta nekünk, hogy mi hol lesz és mi miért olyan, amilyen. Mindenki érezte, hogy ami itt megszületett, az nemcsak szép, de nagyon fontos is. Káel Csaba úgy mondja, a Müpa önálló brand, én meg úgy, hogy egy olyan hely, ahová az ember mindig örömmel jön. És bár ez talán banálisan hangzik, büszke vagyok rá, hogy aki ide belép, estéről estére az én hangomat hallja.
– Pontosan milyen feladatai vannak?
– A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem műsorai kommunikálásának vagyok az egyik láncszeme. A Müpa mindentudó hangstúdiójában spotokat készítünk, amelyek rádiókban, televíziókban hangzanak el. Ez rádiós feladat, hasonló a hírszerkesztéshez: itt is, ott is húsz-harminc másodpercbe kell sűríteni a lényeget — de a mi esetünkben úgy, hogy az az egy vagy két mondat információban és hangvételben egyaránt olyan legyen, ami felkelti a hallgató vagy néző érdeklődését, kedvet csinál az előadáshoz. Emellett időnként a színpadon is megjelenek, egy-egy hangverseny moderátoraként.
Elég vicces, amikor magnóról megszólal a behívó szignál és szöveg, majd ugyanaz a hang, mintegy testet öltve, megjelenik a színpadon.
Egyszer meg is kérdezte tőlem valaki: hogy lehet, hogy én minden este ott vagyok a Müpában? Persze, hogy nem vagyok ott minden este, hiszen ezek a „behívók” természetesen felvételről mennek. Egyébként nemrégiben megújultak: a dallam ugyanaz, de a hangszerelés, a hangzás új, híven ahhoz a következetesen megvalósított alapelvhez, hogy a Müpa folyamatosan megújítva őrzi hagyományait. Az új szignálokat ugyanaz a csapat készítette, mint az előzőket tizenhárom évvel ezelőtt.
– Mit szeret még a teendői közül?
– Szeretem például az előhangot, amelynek időnként én is műsorvezetője vagyok. Nagy örömünkre ezek a Fenyő Gábor által szerkesztett színpadi beszélgetések egyre népszerűbbek, egyre többen töltik meg a nagyterem széksorait, amikor egy-egy koncert előtt annak valamelyik közreműködője — gyakran világhíresség — árul el műhelytitkokat munkájáról és a sorra kerülő estről. Hálásak vagyunk azért, hogy a koncert előtti pihenést, gyakorlást, esetleges lámpalázat félretéve, egy órával a hangverseny előtt hajlandók leülni, és a közönség előtt velünk beszélgetni. De talán ez az azonnaliság is teszi, hogy olyan érdekesek ezek a félórák.
– A Müpa Magazin létrehozásában mindketten részt veszünk…
– Így igaz. Két rovatnak is rendszeres munkatársa vagyok. Az egyik a Nyitány, a lap elején, a másik a Hullámhossz a vége felé. A Nyitányban az éppen esedékes kéthónapos időszak egy kiemelkedő közreműködője: karmester, énekes, hangszeres szólista, vagy éppen fesztiváligazgató nyújt át a leendő látogatóknak személyes hangú meghívót, a Hullámhosszban viszont a közönséget képviselő személyiségeket kérünk fel, hogy válogassanak, ajánljanak egyet-kettőt a tervezett műsorokból. Lapszámonként három nyilatkozónk van, akikben az a közös, hogy azonos szakmát, foglalkozást vagy művészeti ágat képviselnek. Ajánlóink voltak már többek között akadémikusok és élsportolók, nagykövetek és mestercukrászok. ebben a számban animációs filmrendezők sorait olvashatják.
Hogy két hónap műsorfolyamából ki mit választ, az már önmagában is érdekes. De legalább annyira azok a kulisszák mögötti előzmények. A pársoros ajánlók létrejöttét ugyanis telefonbeszélgetések vagy e-mailváltások sora előzi meg. És egy-egy zenemű, program vagy előadó apropóján ezekből a beszélgetésekből, levelezésekből gyakran egész életutak rajzolódnak ki, meghatározó emlékek sejlenek fel. Kitűnik belőlük az is, hogy az az érték, zene vagy előadás, amit közvetítünk, az emberek életében milyen fontos. A felkérést indító beszélgetéseink egyébként mindig úgy kezdődnek, hogy megkérdezem az illetőt, ismeri-e a Müpa Magazint? A válasz általában az, hogy igen. Hogy jár-e a müpába, ismeri-e a programjainkat, arra is igenlő választ szoktam kapni. És innen már könnyű a folytatás.
