Új helyszínen vár a TérTáncKoncert a BFZ-vel!

fotó: Stiller Ákos

Már csak néhány nap, és újra TérTáncKoncert Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral. A világhírű együttes új helyszínen, a Szent István-bazilika előtti téren zenél június 17-én 19 órától.

A szabadtéri koncert – ahogy mindig – idén is tele lesz meglepetésekkel, de aközönség biztosan hallhatja majd Brahms Magyar táncait fantasztikus cigány muzsikusok és többszáz hátrányos helyzetű fiatal közreműködésével.

A koncerten a részvétel ingyenes, és az eseményen kiosztott papírszékek is ingyen elvihetők.

„Budapesten igazi sztárok lehetünk”, „új, színesebb világ nyílik ki előttünk”, „olyan ez, mint egy álom” – mondják a nehéz sorsú gyerekek, akik hónapok óta gyakorolják a koreográfiát a koncertre, az ország 24 különböző pontján. És hogy hogyan készülnek a Fesztiválzenekar zenészei? Ahogy Bodó Antónia hegedűművész fogalmaz:

Nem könnyű összehangolódni, figyelni egymásra, érezni a zene ritmusát, segíteni azoknak, akiknek kicsit nehezebben megy. Jó látni a gyerekek igyekezetét. Ez maga a tolerancia, amit együtt ünneplünk mi zenészek a táncoló gyerekekkel és a nézőkkel, hallgatókkal a TérTáncKoncerten, immár negyedszer!

Aki lemarad az eseményről, az június 20-án 18:30-tól megnézheti a programot ide kattintva.