1930. március 6-án született, és 2014. július 13-án hunyt el Lorin Maazel, aki kilencévesen már vezényelt, 15 évesen hegedűművészként is debütált, és először inkább bölcsészettudományokat, sőt matematikát hallgatott, mint a karmesteri tanulmányokban fogott volna.
Aztán persze azokat is elvégezte, Amerikában megszerezte karmester-tanári diplomáját, hogy Európában képezze magát tovább. Csillaga felfelé ívelt, ő lett a legfiatalabb és az első amerikai dirigens, akit Bayreuth meghívott a Lohengrinre. A nagy európai fesztiválok, a legfontosabb európai és amerikai zenekarok, operaházak jelzik a karrier állomásait, amelyeket szinte lehetetlen felsorolni.
Hat nyelven beszélt, elképesztő memóriája volt, a koncerteken alig használta a partitúrát. Magánemberként ellentmondásos személyiségnek számított, aki nehezen viselte el, ha nem az történt, amit ő akart. Cleveland muzsikusainak egy része leszavazta, hogy ő lépjen Széll György örökébe, aztán amikor mégis megkapta a pozíciót, és sok évig irányította az együttest, mégsem oldódott a feszültség, a New York-i Filharmonikusok viszont rajongták.
Nem csupán vezényelt, de zenét is szerzett: operaszínpadra írta Orwell 1984 című regényét, komponált Rosztropovicsnak és James Galwaynek. Virginia állambeli birtokán fesztivált hozott létre.