A 44 tagú egyiptomi Fény és Remény Zenekar több száz koncertet adott már. Ez eddig nem lenne hír. Az együttes azonban vak nőkből áll.
- hirdetés -

Az Al Nour Wal Amal zenekar fellépett már hazájukban – Kairóban havi egy koncertjük van – és külföldön, megannyi díjjal elismerték elhivatottságukat. A tagokban közös az, hogy vakon tanultak meg hangszeren játszani. A teljes repertoárt fejből kell tudniuk: a kottát Braille-írással kapják meg, azt megtanulják, és egy karmester segítségével, részenként sajátítják el a darabot. A karmester a pódiumon a darab címét mondja be, és a kezdést csettinti be.
Műsorukon keleti és nyugati zene egyaránt szerepel. Az együttest vezető Shaymaa Hussein szerint általuk Egyiptomban és a világ más részein is változtatott a közönség hozzáállása a fogyatékossággal élőkhöz.
(Via TRT World)