A Karinthy Színházat korábban úgy hirdették: Buda népszerű színháza. Ma már jóval több annál, és nem csupán azért, mert Pestről is járnak át. A 37. évad a Karinthy Színházban, A Nők Évada. Errő beszélgettünk Karinthy Márton igazgatóval.
– Hogyan definiálja színházát, hova helyezi a főváros színházi térképén? Melyek a leginkább meghatározó jellemzői? Változtak-e az elmúlt időszakban a súlypontok?
– Ma már elmondhatjuk, hogy nemcsak Buda, de egész Budapest népszerű színháza vagyunk. Ez annál is nagyobb dolog, mert nem a pesti Broadway-n, hanem Kelenföldön, korábban egy teljesen színház nélküli vidéken működünk.
A kezdetektől a Karinthy-hagyomány ápolása és a magyar vígjáték irodalom folyamatos műsoron tartása volt a célom.
Játszottunk darabokat Molnár Ferenctől és Aszlányi Károlytól, Csathó Kálmánig és Szakonyi Károlyig, eljátszottuk az összes Karinthyt (magamat is beleértve), aztán hozzájöttek a világ drámatermésének legjobbjai, Neil Simontól Thornton Wilderig és Marcel Achardtól Oscar Wildeig. Csak annyi változott, hogy – reményeim szerint -, egyre jobb minőségben.
– Avasson be bennünket abba, hogyan áll össze egy évad terve! Milyen szempontokat kell figyelembe venni egy igazgatónak? A saját társulat hiánya nem nehezíti a tervezést?
– Az évadok tulajdonképpen mindig évek alatt alakulnak ki. Az egyik bemutatóból következik a másik ötlete, közben pedig, az évtizedek során a törzs-színészeinkből egy saját társulat magja is kialakult. Csak annyiban különbözünk a társulati színházaktól, hogy a művészeink minden új előadásra újra ideszerződnek. Mára megfordult itt szinte az egész magyar színészvilág, legalábbis a többsége.

Koltai Róbert és Galla Miklós a Karinthy színház Hippolyt a lakáj című előadásában – forrás: http://karinthyszinhaz.hu
– Milyen korábbi produkciók maradnak repertoáron, és mitől kell elbúcsúzniuk a nézőknek? Van-e olyan előadás, ami ebben az évadban jubilál?
– Négy előadásunktól búcsúztunk el az előző évadokból. Levettük műsorunkról A nadrág, A XIV. René, a Péter, avagy szélhámos kerestetik és a Rozsda lovag és Fránya Frida című előadásainkat. Sajnálhatják, akik nem látták ezeket, évekig műsoron voltak, de már annyi darabot játsszunk, nem, fértek tovább havi műsorrendünkbe. Földes Eszter szülése után visszatér A bolond lány címszerepébe és visszatért Amerikából Pápai Erika, aki visszavette a szerepeit a Klotild néniben és a Második nekifutásban. Hamarosan jubilálni fog a Szent Péter esernyője, a Nyitott ablak és több újabb előadásunk is lesz.
– Az évadnyitó premier, a Margarida asszony egy generációnak volt legendás előadás Psota Irén jóvoltából. Egy új nézői generációnak mitől lesz emlékezetes Balázs Andrea alakítása?
– Magától Balázs Andreától, aki évtizedek óta játszik a Karinthy Színházban és a szemünk előtt érett meg egy ekkora főszerepre. Igaz, már bizonyította kivételes tehetséget a Nyitott ablak, a Tortúra és több más futó előadásunk szerepeiben is. Szuggesztív alakításában Margarida asszony összes arcát felmutatja, a kedélyes, gondoskodó tanárnőtől, az életét egy biológia órát élettani tanulmánnyá demonstráló dühöngő őrültig.
– Mi fogta meg Oscar Wilde Bunburyjében? Mitől kihívás rendezőnek és színésznek ez a vígjáték?
– A Bunbury a Shakespeare-művek után leggyakrabban játszott és legsikeresebb angol vígjáték. Szerzője, Oscar Wilde saját kora dandyje és véleménydiktátora volt, ugyanakkor vitriolos kritikusa kora álszent és hazug társadalmának. Épp ezért mindig aktuális és szellemes mű marad. A kihívás abban áll, hogyan tudjuk pergővé, élvezetessé és talán önismeretünket is megcélzóan maivá tenni párbeszédeit. Erős színészgárdával dolgozom, nagyon élvezzük a próbák szellemi asszóit. Meglepetést okozhat Oszvald Marika Lady Bracknell szerepében, ezúttal egy prózai áriákat követelő alakításban. Marika mára nagyasszonnyá érett prózai színésznő is, aki kellőképp lubickol a tőle nem megszokott szerepben.
– Hogyan talált rá a Baba című darabra és mit kell róla tudni?
– A baba egy, a világon jelenleg is sok helyen játszott színpadi bravúrdarab két szereplőre és egy sikamlós témára kihegyezve. Ugyanannyira szól a férfi-nő helyzet komikumáról, mint életük megoldhatatlanságáról. Komoly lehetőséget nyújt a rendezőnek, Szabó P. Szilveszternek, aki az egyik szerepet is eljátssza és partnerének, a kényes „baba” szerepben megjelenő Földes Eszternek.

Földes Eszter a Karinthy színház A Bolond lány című előadásából – forrás: http://karinthyszinhaz.hu
– A Káosz egy kortárs finn szerző darabja, ami három színésznőre készült. Az idei tematika, a nők évada mellett mitől izgalmas ez az alapanyag?
– Az előzményt, a Pánik című hármas férfidarabot a Nemzeti Színházban korábban láthattuk már. Női párját Horgas Ádámnak, korunk egyik leginvenciózusabb rendezőjének alkotásaként láthatjuk majd a Karinthy Színházban, Botos Éva, Bozó Andrea és Szávai Viktória hármasával. A bemutató a 2019-es év első, a színházunk 37. évadának utolsó bemutatója lesz 2019. március 21-én.