A halloween október 31-re eső ünnepe az ősi kelta hagyományokból ered, azokból az ünnepekből, amelyet a napisten tiszteletére rendeztek, hogy megköszönjék neki a termést. A hiedelemek szerint az előző évben meghaltak lelkei ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába, és hogy ezt az utat megkönnyítsék, áldozatot mutattak be.
Ehhez az újévköszöntéshez az is hozzátartozott, hogy állatbőrüket öltöttek az emberek magukra, a tűz körül táncoltak az éjszakán.
Az évezredek során, már a római hódítással, később a kereszténység elterjedésével, a legutóbbi időkben pedig a kommercializálódással egész más hangsúlyokat kapott a halloween, de a hosszú sötét esték borzongató hangulata még a csokit vagy csalunk gyerekhangú kiabálásaiban is benne van…
Muszorgszkij: Egy éj a kopár hegyen
Kizárt, hogy bárki szeretné, ha ezen a hegyen magára hagynák a boszorkányokkal, akik gyülekeznek, pletykálkodnak, áldoznak a Sátánnak! Békés futamok? Ugyan, inkább gyors rohanás, lefelé a hegyről, bízva abban, hogy nem vettek észre és nem érnek utol az alakváltásra is képes némberek!
Saint Saëns: Haláltánc
Nem kifejezetten kellemes figyelmeztetés arra, hogy te, ember, halandó vagy. Ezeket a futamokat hallva egészen könnyedén elképzeljük a gonoszan vigyorgó csontváz halált, amint suhintgat a kaszájával, és még az sem nyugtatja meg az szegény zenehallgatót, hogy a haláltáncokban mindenki egyenlő.
Berlioz: Fantasztikus szimfónia
Gratulálhatunk Berlioznak, aki elérte, ami szerzőként célja volt. Már a mű negyedik tétele, a vesztőhelyek közelítő menet is borzongat, és aztán felérünk erre a hegyre. Már megint a boszorkányok és egyéb vészlények meg démonok népesítik be a tájat, akik ráadásul a szimfonikus költemény szerencsétlen szerelmes főhősének temetésére gyűlnek… Ha ennyi nem lenne elég, bónuszként még beleszövi a dies irae dallamát, csak hogy teljes legyen sötét hangulat.
Liszt Ferenc: Haláltánc
Bár Bartók a megrázó és a lenyűgöző jelzőket használta a műre, mi hozzátennénk a lélegzet-visszafojtót is. Képzeljenek el egy filmet, amelyben a főhős egyedül megy a kivilágítatlan utcán, és semmit nem látunk, csak Liszt futamait halljuk. Érzik, ahogy emelkedik a pulzusszámuk? Valószínűleg a karfát is egyre erősebben szorítják…
Schubert: Rémkirály
Aki nem ismeri Goethe versét, csak a zenét hallgatja, az is pontosan meg tudja mondani, miért is oly veszedelmes a címszereplő, hogyan kísérti, csalogatja a gyermeket magához lázálmában. És hiába az apai küzdelem, mert elveszti a csatát és a gyermeket.
