1913. október 19-én született, és 1998. december 27-én halt meg Forrai Miklós karnagy, aki jelentős szerepet játszott a 20. századi magyar kóruséletben.
Magyarszéken született, debreceni gimnazistaként kezdett zeneszerzést és zongorát tanulni. 1931 és 1937 között a budapesti Zeneakadémiára járt, ahol trombita, egyházzene és egyházkarnagy szakon tanult. Tanárai közé tartozott Kodály Zoltán és Bárdos Lajos is.
1934-ben alapította meg a Forrai Kórust, amelyet megszűnéséig, 1948-ig vezetett; a kamarakórus fő feladatának a reneszánsz kórusirodalom népszerűsítését tekintette. 1948-tól 1978-ig a Bárdos Lajos által alapított Budapesti Kórus karigazgatója volt, 1978-ban pedig az együttes örökös karnagya lett.
1941-től 1988-ig tanított a Zeneművészeti Főiskolán. 1973-tól 1991-ig az általa újjáalakított Liszt Ferenc Társaság főtitkári tisztségét töltötte be, később a szervezet társelnöke lett, s nevéhez fűződik a Liszt-hanglemez-nagydíj nemzetközi bevezetése is. Az 1936-ban alakult Okleveles Egyházkarnagyok Szövetségének elnökeként, illetve a Kórusok Országos Tanácsának (KÓTA) alelnökeként is működött. Számtalan ifjúsági hangversenyt és nemzetközi kamarakórus-fesztivált szervezett.
1956 tavaszán ő vezényelte Kodály nyolc évvel korábban született zenekaros Missa brevisének magyarországi bemutatóját, két évvel később Honegger Johanna a máglyán című oratóriumának első hazai előadását. Megkerülhetetlen alapművek az általa jegyzett Karvezető című kézikönyv (1936), a Fallalla madrigálgyűjtemény (1939), valamint az Ezer év kórusa antológia (1943).
1955-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1963-ban érdemes művész címmel ismerték el, 1992-ben megkapta a Pro urbe Budapest díjat, 1993-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.