Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Két vezető karmester irányítja a Pannon Filharmonikusokat a következő évtől

Két vezető karmester irányítja a Pannon Filharmonikusokat a következő évtől

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A magyar származású Gilber Vargát (1952) szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikusok vezető karmesterének három évre az együttest immár nyolcadik éve vezető rezidens dirigens, Bogányi Tibor mellé – jelentették be a zenekar nyilvános társulati ülésén a pécsi Kodály Központban október 30-án.

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója az eseményen korszakváltásnak nevezte a dirigens szerződtetését a zenekar életében, egyúttal azt a Kodály Központ átadásának jelentőségéhez hasonlította.

Gilbert Vargával nemrég készítettünk interjút:

Gilbert Varga: „A PFZ hangzása homogén, mégis ezer színben pompázik”

„A magyar zenei életben egyedülálló módon egy társulatot két művészeti vezető irányít egyenrangúan, egymásban megbízva és kölcsönösen együttműködve” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a PFZ „szakmai innovációból ismét példát mutat”.

Gilbert Varga az eseményen Mario Vargas Llosa, Nobel-díjas perui író szavait idézve arról beszélt, hogy az élet nehézségeit jelképező forgószél fölé kizárólag a művészet „tarthat esernyőt”. A dirigens szólt arról is, hogy saját magát sokkal inkább tekinti a kreatív művészet szolgálójának, mint alkotónak.

A Londonban született karmester a külföldre emigrált legendás magyar hegedűművész, Varga Tibor fiaként először hegedűművésznek készült, majd a karmesteri pulpituson találta meg „méltó helyét”.     Korábban a Philharmonia Hungarica és a Baszk Szimfonikusok, jelenleg pedig a Taipei Szimfonikusok vezető karmestere. Dolgozott a malmöi és a stuttgarti szimfonikusok első állandó vendégkarmestereként, valamint szintén vendégkarmesterként a világ legkiválóbb együtteseit dirigálja az Egyesült Államoktól Tajvanig.

Bogányi Tibor a társulati ülésen úgy vélekedett: a PFZ „egy fantasztikus maestro, egy partner” leszerződtetésével tud tovább fejlődni a következő három évben. Egyúttal örömének adott hangot, hogy a tapasztalt, a zenekart „iszonyatos virtuozitással” kezelő karmester vélhetően olyan teljesítményt hoz majd ki az együttesből, amelyet ő „lehet, hogy nem is tudna”.

Még több olyan produkciót tudunk majd így adni a közönségünknek, amelyek egyenesen Berlinben vagy Londonban is elképzelhetőek

– mutatott rá Bogányi Tibor, aki szerint Gilbert Varga Pécsre szerződtetése egyúttal új szemlélet érkezését is jelenti. Morvay Ágnes, a PFZ művészeti tanácsának elnöke egyebek mellett közölte: a zenekar a két dirigens együttműködéséből csak profitálhat, ugyanis „Gilbert Varga tapasztalata, letisztult, konkrét hangzásképe és ennek megvalósítására törekvő művészeti munkája mellett ott van Bogányi Tibor tehetséges, fiatalos személyiségének lendülete is”.

Horváth Zsolt újságírói kérdésre kifejtette, hogy a Gilbert Varga és Bogányi Tibor által dirigált koncertek a műsorterv mintegy 70 százalékát fedik le, de emellett továbbra is dolgoznak majd elismert vendégkarmesterekkel is.

A PFZ „Gilbert Varga vezetésével az együttes valódi nemzeti zenekarként a közép-európai és visegrádi országok kulturális nagyköveteként kíván fellépni, garanciát nyújtva arra, hogy a magyar zeneművészet méltó színvonalon képviseltesse magát a Kárpát-medencében és a Magyarországot körülvevő országokban”.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X