Az Est című lap 1929. december 12-i számában olvasható a következő történet.
Szergej Rachmaninov tegnap délután érkezett és amint Budapest földjére lépett, kijelentette, hogy nem akar beszélni senkivel. Elvárja, ne »molesztálják«; megköveteli, hogy ne szóljanak hozzá.
Az impresszárió gondosan igyekezett eleget tenni a nagy orosz művész kívánságainak, de amikor az ismerősök körülvették, ezt mondotta
— Ideges ember…
Tudniillik Rachmaninov tényleg ideges ember, sőt ideges embergyűlölő. Csak az emberek pénzét akarja látni, az embereket nem. Délután hat órakor megjelent a Vigadóban.
— Meg akarom nézni — mondotta —, hogyan lehet a művészszobába jutni anélkül, hogy találkoznom kellene a közönséggel.
Megmutatták neki az utat.
Félnyolc órakor a mogorva Rachmaninov megjelent a pódiumon. Zsúfolt nézőtér várta. Azt azonban mindenki észrevette, hogy szokatlan eset történt: táblás ház és nincsenek pódiumülések. Az első szám tapsvihara alatt mindenki tudta: Rachmaninov a délután folyamán kikötötte, csak, abban az esetben lép fel, ha minden pódiumülést (a pódiumot körülvevő székeket) elhordanak.
— De kérem, hiszen – minden jegyet eladtam… — kérlelte az impresszáriója.
— Sajnálom! — válaszolta összevont szemöldökkel és keserű hangon Rachmaninov.
Mi történt?! Kivitték a székeket.
— Mennél messzebb legyek az emberektől! — Szóról szóra így mondta Rachmaninov.
