Megtalálták Gustav Mahler Panaszos dal (Das Klagende Lied) című művének első, eddig elveszettnek hitt, kézzel írt vázlatát. A darab a zeneszerző első kísérlete volt a daljáték megkomponálására.
A három részből álló, a zeneszerző által lapszámozott nyolc oldalas mű címét Mahler kézzel írta rá vázlatára, majd dátummal és aláírással is ellátta a librettot. A meglelt kézirat első oldalának alsó margóján tintapaca, az utolsó oldalon ceruzával írt magyarázat látható, valamint függőleges és vízszintes behajtások, a sarkoknál és az összehajtások mentén néhány szakadás nyoma figyelhető meg.
Első művem, amelyben megleltem magamat mint Mahlert, egy mese, kórusra, szólistákra és zenekarra: A panaszos dal!
– írta a zeneszerző alkotásáról. A mű megkomponálásának hosszú, többször kényszerűen félbeszakított folyamata 1878 márciusában kezdődött. Először a szöveg készült el, amelynek többféle forrását is felderítette a kutatás. Mindenekelőtt Ludwig Bechstein Német meséskönyvének egyik története, Az éneklő csont érdemel említést, de Mahler ismerte a Grimm testvérek mesekiadványának változatait is erre a témára.
A szöveget alaposan átalakította, amelynek tartalma így foglalható össze: Egy vándormuzsikus az erdőben egy csontot talál, és fuvolát farag belőle magának. Amikor belefúj, emberi hangon szólal meg a csont: vádolja a gyilkost, aki megölte gazdáját. Az pedig nem más, mint az áldozat saját fivére, aki hamarosan király lesz. A királylány ugyanis azt szabta feltételül, hogy ahhoz megy feleségül, aki elhozza számára az erdőből az ott titkon nyíló piros rózsát. A testvérpár is útnak indult a rózsát keresni. A virágot a szelíd lelkű testvér találta meg, kalapja mellé tűzte, s egy fa tövében elnyomta az álom. Fivére ráakadt, s álmában nyomban megölte öccsét. Ezzel a tettével elnyerte a királynő kezét. Már a menyegzőt ülik, amikor az ünnepséget vándor dalnok éneke zavarja meg: előadja az erdőmélyi tragédia történetét. A vígság gyászba fullad, a palota falai összeomlanak.
E vadromantikus história nem véletlenül ragadta meg Mahlert, azt is mondhatnánk, az ilyesféle történetek művészi megfogalmazásának szándéka benne volt a levegőben. Mahler vonzódása a legendákhoz, a népmesei elemekhez pályája kezdetétől megfigyelhető: első (meg nem valósult) zenei terve egy meseopera volt, Rübezahl címen, de később A fiú csodakürtje című gyűjtemény iránti rajongása több remekművet is eredményezett.
A Panaszos dal partitúrájában Mahler igen nagy apparátust írt elő: a három énekes szólistán kívül szükség van még vegyeskarra, nagy létszámú zenekarra, sőt még egy távoli zenekarra is, amely fúvósokból, dobokból és egyéb ütőhangszerekből, valamint hárfából áll.
Kitűnik ebből, hogy Mahler már nagyon korán érdeklődött a zene térbeli hatásai iránt. Amit a zenekar kezelésének technikájáról egy saját tapasztalatok nélküli fiatalember tudhat, azt Mahler már tudta ebben az időben. Bátran és variábilisan alkalmazza a Panaszos dalban a vezérmotívumok még Berlioztól eredő, de Wagnernél megérlelt technikáját, nem hagyja ki a visszatérő szövegelemeknél a zenei utalások lehetőségét sem. A mű stílusa – jóllehet természetesen Wagner zenei nyelvéből indul ki – teljesen önálló. A jellegzetesen mahleres dallamok, a sokfelől felszedett népdal, katonazenei és egyéb motívumcsírákkal megtűzdelt anyag csodálatos hangszerelési fantáziával párosul.