Norvég díszvendégség és több száz program a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Érdeklődők a 2018-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon - forrás: Facebook

Négy nap alatt mintegy 400 programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és képregénykészítéssel várja a közönséget április 25. és 28. között a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a fővárosi Millenáris Parkban.

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke az április 16-i, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál díszvendég országa Norvégia, díszvendég írója Karl Ove Knausgård lesz. Most először fordul elő, hogy a díszvendég ország adja a díszvendég írót is.

Idén is megrendezik a könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját is. A gyerekprogramok idén a frissen átadott Nemzeti Táncszínház aulájában kapnak helyet – tette hozzá Gál Katalin.

A norvég díszvendégség keretében nyolc norvég szerző lesz személyesen jelen a könyvfesztiválon. Emellett több kiemelt programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a norvég-magyar kulturális kapcsolatokra is – emelte ki Olav Berstad, a skandináv ország budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón.

Ide kapcsolódik:
Norvég sikerszerző lesz a 2019-es Könyvfesztivál díszvendége

Külön programmal emlékeznek meg arról, hogy 250 éve két magyar tudós, Hell Miksa és Sajnovics János Észak-Norvégiában megfigyelte a Vénusz átvonulását a Napkorong előtt. Az expedíció során számos adatot gyűjtöttek a Norvégiában ma is hivatalos számi nyelvről. Sajnovics János ezekre a megfigyelésekre támaszkodva alapozta meg a finnugor nyelvrokonság elméletét – mondta el Olav Berstad.

Hozzáfűzte: szintén külön programmal elevenítik fel Gregersen Gudbrand norvég építőmester alakját, aki 1847-ben költözött Magyarországra, és kulcsszerepet játszott többek között a szegedi gát megépítésében.

Ide kapcsolódik:
Van-e jövője az európai irodalmi együttműködésnek?

A díszvendég Karl Ove Knausgård köteteit a Magvető Kiadó jelenteti meg. A kiadó igazgatója, Dávid Anna a sajtótájékoztatón elmondta: a norvég szerző hatkötetes Harcom című önéletrajzi regényével lett világhírű, a sorozat negyedik, Élet címet viselő kötete a könyvfesztiválra jelenik meg először magyar nyelven.

Az 50 éves Knausgård „autofikciós” műve megmutatja mennyire mélységesen meghatározza egy ember, egy férfi életét az autoriter apa és a hozzá fűződő kapcsolat – fogalmazott Dávid Anna.

A Millenáris Park 12. alkalommal ad otthont a könyvfesztiválnak.

(Via MTI)