Norvég sikerszerző lesz a 2019-es Könyvfesztivál díszvendége

Szerző:
- 2018. október 30.
Karl Ove Knausgård - forrás: Wikipedia

A Harcom (Min Kamp) című, hat részből álló önéletrajzi regénysorozat norvég szerzője, Karl Ove Knausgård lesz a 2019-es, 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.

A Harcom első három kötete – Halál, Szerelem és Játék címmel – magyarul a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. A Halál című kötetben a szerző saját gyermekkorát és apja életét írja le, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat. A sorozat további darabjaiban Knausgård az élet és az álom témáját dolgozza fel.

A regényfolyamot, amelyet negyvenévesen kezdett el írni, eddig huszonkét nyelvre fordították le. Az alig ötmilliós Norvégiában több mint 450 000 példányban kelt el.

Az elmúlt években a fesztiválon díszvendég országként mutatkozott be többek között Csehország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Kína, Románia, a skandináv országok, 2011-ben – Magyarország uniós elnökségének tiszteletére – rendhagyó módon az Európai Unió 27 tagországa, valamint Törökország, Szlovákia, a V4-ek, idén pedig Szerbia kapott kiemelt figyelmet a rendezvényen.

Maryse Condé karibi-francia író kapta a svéd Új Akadémia Nobel-díját

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál eddigi díszvendégei, illetve az 1995-ben alapított Budapest Nagydíjjal kitüntetett írói, költői között szerepelt mások mellett az osztrák Ernst Jandl, a magyar születésű izraeli Ephraim Kishon (Kishont Ferenc), a Nobel-díjas magyar Kertész Imre, az indiai születésű angol Salman Rushdie, a Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas német Günter Grass, a brazil Paulo Coelho, a spanyol Jorge Semprún, a francia Michel Houellebecq és a finn Sofi Oksanen. Az utóbbi években az amerikai Jonathan Franzen, a norvég Jostein Gaarder, a török Orhan Pamuk és idén a német Daniel Kehlmann volt a díszvendég.

(Via MTI)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo