Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Virtuális kiállítás készült Munkácsy életéről

Virtuális kiállítás készült Munkácsy életéről

Több mint 10 méter széles kivetítőn mutatja be Munkácsy Mihály életútját Egy géniusz története címmel a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum a megyei jogú város központjában, a Szent István téren május elsején – közölte a múzeum igazgatója.

Andó György elmondta: a múzeum, a város kulturális intézményei és az önkormányzat rendezvénysorozattal emlékezik meg a festőművész születésének 175. évfordulójáról. Ennek keretében kerül sor a 47 perces bemutatóra. A vezető hozzátette: a már korábban bemutatott produkció újszerű megközelítésekkel tekinti át a mester életútját. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy Munkácsy fiatalkori, asztalos inas éveit Békéscsabán töltötte.

Ide kapcsolódik:
3 milliárd forintért vette meg a kormány Munkácsy Golgotáját

Gyarmati Gabriella, a múzeum művészettörténésze, a Békéscsabai Médiacentrummal közösen elkészített projekt egyik alkotója arról beszélt, hogy a békéscsabai múzeum feladata és kötelessége, hogy a névadó mester – még életében kialakult – kultuszát országos és nemzetközi szinten is ápolja. Teszi ezt azzal az elkötelezett szándékkal, hogy megvalósuljon a festő életművének mind teljesebb, új megközelítési szempontokat érvényesítő feldolgozása. Munkácsy Mihály neve már összeforrt Békéscsabával – mondta.

Ide kapcsolódik:
Kiállítással ünnepli a Munkácsy-évfordulót a Szolnoki Galéria

A virtuális kiállításról szólva kiemelte, hogy Munkácsy életútját már számtalan könyv és film feldolgozta, illetve a békéscsabai múzeum is sokat tett a művész munkásságának a megismertetéséért. Most azonban kilépnek az intézmény falai közül és a város főterén mutatják be a nagyközönségnek a mester rendkívül érdekes és izgalmas élettörténetét.

A május elsejére tervezett produkció monitorjának középső harmadában bemutatják Munkácsy életútját, ám a jobb és bal oldalon ezzel párhuzamosan megemlékeznek arról is, hogy mi történt akkoriban a világban, milyen eszmények, gondolatok születtek, amikor egy-egy Munkácsy-kép elkészült. A cél, hogy a művész életművét élményszerűen, a fiatalok kommunikációs szokásaihoz is igazodóan tudják átadni a közönségnek

Andó György arról is szólt, hogy a Munkácsy múzeum 15 eredeti képet őriz. Tíz közülük saját tulajdon, míg öt a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gyarapítja. A békéscsabai múzeum ugyanakkor 576 Munkácsy relikviával is rendelkezik, amelyek többsége a festőművész személyes tárgyai, így az intézmény birtokolja a világ legnagyobb, Munkácsyhoz kapcsolódó gyűjteményét.

Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy a békéscsabai bemutatót követően azt tervezik, hogy a virtuális kiállítást Békés megye több városában, a máshol megrendezendő Munkácsy-kiállításokon, sőt a fővárosban is bemutatják. A 175. évfordulóval kapcsolatban bejelentette, hogy az év végére elkészül a múzeumban az új, Munkácsy életművét bemutató állandó kiállítás is.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X