Guillermo Kahlo Mexikóban valódi fotográfus ikon, akinek munkásságát a nemzetközi fotóművészet nagyra értékeli, itthon ugyanakkor még kevéssé ismerjük műveit.
Magyarországon szinte ismeretlen a fotótörténetben nagyra megbecsült mexikói fotográfus, Guillermo Kahlo, a világhírű Frida Kahlo festőművésznő apja, aki Wilhelm néven 1890-ben, a Karlsruhe melletti Pforzheimből kereskedőként vándorolt ki Mexikóba. „Apám, aki 1871-ben Baden-Badenben egy magyar fiaként született, miután 1878-ban Nürnbergben tanult, 18 éves korában meghalt az édesanyja – és a mostoháját nem szerette –, aranyműves nagyapám pénzt adott neki amerikai utazásához” – idézi Frida Kahlót biográfusa, Raquel Tibol.
A fotográfus veje, Diego Rivera, a 20. század jelentős festője, így beszél apósáról: „német analitikus konstruktőr/destruktőr és szkeptikus Álomtáncos”. Alejandro Gomez – Frida ifjúkori udvarlója – szerint: „keserű emlékekkel teli túlélő. Fáradhatatlan a munkában, bravúros technikus, aki a század elején keresztül-kasul utazta Mexikónkat – templomokat, archeológiai emlékeket fotózott, csakúgy, mint a gyarmati korból származó és modern középületeket. Egy gazdag, üveglemezekkel teli archívumra valót…”
A tárlat mexikói időutazást kínál, melyből látható, hogy az 1900-as évek első három évtizedében Mexikó mekkora fellendülést élt át. Az ekkor készült fényképek izgalmas panorámát adnak az ország tájairól és gazdag, többféle kultúrából és tradícióból táplálkozó, sok évszázados építészeti örökségéről.
A kiállításban megjelenik Mexikóvárosnak arról a – Budapest századfordulós világvárossá alakulásához hasonlítható – ugrásáról, amit Kahlo 40 éven át fényképezett. S itt elsősorban a számunkra Maróti Géza építészeti-képzőművészeti részvétele miatt is kulcsfontosságú Nemzeti Színházról (Teatro National).
Az olasz származású építész, Adamo Boari a világsikert arató milánói Magyar Pavilon (1906) tervezőjeként ismerte meg Marótit, és felkérte őt a színház egyedülálló üvegfüggönyének, illetve üvegmennyezetének megtervezésére. Maróti Róth Miksát is bevonta a munkába, és 1907-ben kilenc ládányi tervvel New Yorkon át Mexikóvárosba érkezett. A mennyezeti kompozíció és az üvegfüggöny teljes tervanyagának egy része – és Marótiék – az első világháború tengeri zárlata miatt kiszorultak a megvalósításból, és végül mindkettőt Tiffany cége gyártotta le. De ettől még Maróti a világhírű üvegfüggöny és a nézőtér fölötti színpompás üvegmennyezet tervezője.
Kutatandó kérdés lenne, hogy Maróti Géza, a hét nyelven beszélő, szuggesztív személyiség mexikói tartózkodásakor hogyan kerülte el Kahlo figyelmét. Vajon miért nem fényképezte le a világon egyedülálló, roppant üvegképet is? Vagy a fotó még lappang valahol?
(Via haon.hu, mucsarnok.hu)
