Rost Andrea gálakoncertje zárta a magyar kulturális évadot Izraelben

Rost Andrea - fotó: Emmer László

A gála a márciusban indult magyar kulturális évad záróeseménye volt, amelyen a közönség együtt énekelt Rost Andreával egy zsidó népzenei feldolgozást.

Az est első felében operaáriákat énekelt Rost Andrea a raananai szimfonikus zenekar kíséretében, majd a Lukács Miklós Trióval közösen adott világzenei koncertet a Jeruzsálemi Színházban. A gála egyik felemelő pillanata volt, amikor a közönség együtt énekelte Rost Andreával egy zsidó népzenei feldolgozás refrénjét.

A hét hónapon át tartó évadra sűrű kulturális programsorozattal készültek a szervezők, amellyel becslések szerint több mint százezer látogatót értek el.

A közönség és a programok résztvevői elsősorban a történelmi Magyarország területéről érkezett, 200–300 ezer fősre becsült magyar gyökerű izraeliek, illetve az ő gyerekeik, unokáik voltak. Noha a második és harmadik generációban már kevesen beszélnek magyarul, ők is ápolják őseik hagyományait.

Ide kapcsolódik:
Percekig tartó ovációval jutalmazták Tel-Avivban a Sába királynőjét

A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményei közé tartozott Goldmark Károly Izraelben először színpadra állított, Sába királynője című operája, a Recirquel Újcirkusz Társulat és a Győri Balett vendégszereplése, a magyar filmhét fesztiváldíjas alkotásai, Jávor Ferenc “Fegya” Menyasszonytánc című klezmer musicalje, Robert Capa Izrael alapítása idején készített fényképeinek kiállítása és a magyar kulináris hét, amikor neves magyar séfek népszerű izraeli vendéglőkben főztek egy héten keresztül.

(Via MTI)