Percekig tartó ovációval jutalmazták Tel-Avivban a Sába királynőjét

Sába királynője - forrás: Magyar Állami Operaház

Percekig tartó vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a tel-avivi közönség a Magyar Állami Operaház Sába királynője előadását szeptember 10-én este.

Csaknem kétszáz magyar művész, zenész és énekes érkezett Tel-Avivba a nagyszabású előadásra, a teljes színpadi megjelenítéshez hasonló, vetítéssel kísért, koncertszerű jelmezes változat bemutatására.

A zajos tetszést aratót előadás a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Magyar Kulturális Évad keretében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt támogatásával születhetett meg.

Káel Csaba, az előadás rendezője elmondta, hogy tulajdonképpen a legsikeresebb magyar operáról van szó, amit a maga korában minden operaház játszott – saját nyelvén, nem németül. „Goldmark Károly halálának századik évfordulójára támasztottuk fel ezt a darabot, és fontos küldetést teljesítettünk azzal, hogy be tudtuk mutatni New Yorkban, a Lincoln Centerben és itt, a tel-avivi operában is”- hangsúlyozta a rendező.

Ide kapcsolódik:
Bibliai témájú előadással debütál Izraelben az Opera

„Nem nagyon lepett meg a hatalmas izraeli siker, mert ez egy olyan darab, ami egy kicsit haza is érkezett. Hiszen a téma innen ered, egy varázslatos bibliai találkozásáról szól, amikor Sába királynője Jeruzsálembe érkezik”- vélekedett Káel Csaba. „Sokan odajöttek hozzám, és azt mondták, nem is gondolták volna, hogy ilyen nagyszerű szerző Goldmark. Egyöntetű vélemény volt, hogy ez a darab felveszi a versenyt Verdi Aidájával, és a nagyszabású operákkal. Ez is azt bizonyítja, hogy fantasztikus értékeinket gondozni kell, és nekünk kell őket megmutatni a világnak minél több helyen, minél szélesebb rétegeknek. Goldmark Károly egyébként mindig is magyarnak vallotta magát, miközben zsidóságát megőrizte” – fogalmazott.

Káel Csaba

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója is Tel-Avivba érkezett a társulattal. „Azóta, hogy 2014-ben bemutattuk először a Margitszigeten, majd felújítottuk az Erkel Színházban, mindig is szerettük volna elhozni a Sábát nemcsak New Yorkba, hanem Izraelbe is. Hazahozni, visszahozni ide” – mondta. „Végül öt év és a magyar kulturális évad kellett hozzá, amely a diplomáciai források révén lehetővé tette, hogy – ha nem is a teljes színpadi előadást, de egy ahhoz hasonló, jelmezes, félszcenikus változatot – bemutathassuk” – tette hozzá.

A nagy sikerű előadáson a főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakította, a további szerepekben Szemerédy Károly, Palerdi András, Töreky Katalin, Cserhalmi Ferenc és Rezsnyák Róbert volt hallható, az Opera Zenekart és az Énekkart, melynek karigazgatója Csiki Gábor, Kocsár Balázs fő-zeneigazgató vezényelte.

(Via MTI)