Cecilia Bartoli új albumán a kasztrált Farinelli bőrébe bújik

Cecilia Bartoli: Farinelli - forrás: amazon.co.uk

Cecilia Bartoli a Decca Classics kiadónál megjelenő legújabb albumán szeretne megemlékezni a 18. század leghíresebeb operaénekesének életéről és karrierjéről. Az album hivatalosan november 8-án kerül forgalomba, de már előrendelhető, és minden bizonnyal nagy is a kereslet iránta.

A felvételen Farinelli idősebb testvére, Riccardo Broschi, valamint az énekes tanára és mentora, Nicola Porpora áriái is megszólalnak, akinek az az Alto Giova című műve is hallható a lemezen, melyet kifejezetten Farinelli bátyjának komponált.

Cecilia Bartoli a korszak zenéjében jeleskedő  Il Giardino Armonico együttessel és karmesterükkel, Giovanni Antoninivel rögzítette az új albumot, akivel korábban már a Grammy-díjat kiérdemelt Vivaldi-lemezén is együtt dolgozott, majd 2009-ben az első olyan felvételen is, amelyen egy kasztrált énekes művészetét elevenítette fel, és amelyért szintén Grammy-díjat vehetett át.

Az új Farinelli-lemez a barokk korszak közönségének anti-realizmusára, valamint a „kétneműek” hangja iránti rajongására fókuszál, így vonva be a 21. század társadalmi nemekkel kapcsolatos egyre nyíltabb kérdéskörét is a felvételkészítés alapgondolatába.

Ide kapcsolódik:
Philippe Jaroussky: „Nem vagyok kétnemű, és nem operáltak meg"

A lemezborítón ismét azt a Cecilia Bartolit láthatjuk, aki egy két évvel ezelőtti salzburgi koncertjén először viselt nadrágot a színpadon, mikor az Ariodantét énekelte, melynek férfi főszerepét Händel egy kasztrált mezzoszoprán hangjára írta.

Az előkészületekről a kiadó Youtube-csatornáján láthatunk egy rövid videót:

És íme, Bartoli az új Farinelli-lemezen:

Cecilia Bartoli: Farinelli – forrás: amazon.co.uk

(Via Amazon, Decca Classics-Youtube)