Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes szabadtéri koncertre hívja a várost a Hősök terén augusztus 31-én este 7 órától.
izrael
A 98 éves Kurtág György zeneszerző kapta idén a nemzetközi Wolf Alapítvány rangos elismerését.
Fischer Iván az Izraeli Filharmonikus Zenekar zenészeiből álló Shesh Besh arab-zsidó együttest látja vendégül a tavaly újraalakult OMIKE március 7-i eseményén.
A 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretében november 29-én 16 órától kerül sor Josh Aronson dokumentumfilmjének ingyenes vetítéséra a Bálint Házban.
Az Izraeli Filharmonikus Zenekar és az Izraeli Camerata Jeruzsálem is bejelentette, hogy elhalasztják az évadkezdést az országban bevezetett hadiállapot miatt.
Izraelben elhunyt 87 éves korában Hajim Topol, Izrael legismertebb színésze, a Hegedűs a háztetőn legendás tejesembere – jelentette az izraeli média.
Daniel Barenboim Grammy-díjas izraeli zongoraművész, karmester 1942. november 15-én született Buenos Airesben.
A Terra Sancta Organ Festival keretében ad hangversenyeket Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjas orgonaművész a Szentföld olyan meghatározó bibliai helyszínein, mint Betlehem, Jeruzsálem és Názáret.
Ez már a második ezen a környéken felfedezett, ősi, az iszlám közel-keleti térhódításának kezdeti korszakából származó mecset az utóbbi években.
4500 éves szoborfejet talált egy földműves a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál – közölte a Jerusalem Post című izraeli újság.