Papageno Radio
Intermezzo Képzőművészként mutatkozott be Pedro Almodóvar filmrendező

Képzőművészként mutatkozott be Pedro Almodóvar filmrendező

Pedro Almodóvar világhírű spanyol filmrendező képzőművészként mutatkozott be Madridban. Első kiállítását Jorge Galindo neves spanyol festőművésszel közösen jegyzi.

A Virágok című tárlaton a spanyol főváros egykori dohánygyárának épületéből kialakított Tabacalera művészeti központban 40 óriási méretű alkotás kapott helyett. A különleges olajfestményekbe egy-egy vászonra rögzített, Almodóvar által készített, különböző virágokat ábrázoló fotót ágyaztak a művészek. Az egy éven át tartó alkotófolyamatot videofelvételekkel dokumentálták, amelyek szintén a tárlat részét képezik.

A két művész együttműködése a rendező legutóbbi filmje, a Fájdalom és dicsőség forgatásán kezdődött. Galindót kérte fel Almodóvar arra, hogy elkészítse azt az illusztrációt, amelyet a film egyik kulcsmotívumának szánt: egy olvasó kisfiú figuráját cementeszsákra rajzolva.

Ide kapcsolódik:
Pedro Almodóvar 70 éves

A 70 éves Almodóvar nagy rajongója a kortárs képzőművészetnek, amely filmjei díszleteiben is hangsúlyosan jelenik meg, emellett szenvedélyes műgyűjtő. Kiállítása megnyitóján arról beszélt, hogy új örömforrásra bukkant a festészet révén. Mámorító, felszabadító érzésnek nevezte, hogy ez a munka tökéletes ellentéte mindannak, ami a forgatásokon történik, mert míg ott tökéletes kontrollra van szüksége, addig a festészetben teljesen átadhatja magát az alkotásnak. Az Oscar-díjas rendező a tárlat ellenére nem tartja magát festőművésznek, de nem zárja ki, hogy jobban elmélyüljön ebben a művészeti ágban is, és újabb kiállítást tervezzen.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X