Rotschild Klára1971-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. A kitüntetéssel saját tervezésű, Chanel jellegű kosztümjének hajtókáján és a várral a háttérben pózolt Duna-parti lakásának 100-120 négyzetméteres teraszán, ahonnan minden évben családtagok, munkatársak, fontos ismerősök nézhették az augusztus 20-i tűzijátékot. A fotó tökéletes esszenciáját adja a korszaknak és tervezőnő karrierjének. A Magyar Nemzeti Múzeum Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítása szól a ruhákról, a divatról, egy nő sikertörténetéről, de leginkább arról a korról, amelyben élt(ünk).
Rotschild Klára génjeiben, zsigereiben érezte a szakmát. 1903. február 22-én született Rotschild Ábrahám Adolf és Spirer Regina szabászok gyermekeként, a legenda szerint a szabászasztalon. (A legendának az adhat alapot, hogy gyakran abban a házban volt a szalon, ahol a tulajdonos lakott.) 1930-ban már direktrisz volt apja szalonjában, nem csupán tehetséggel és empátiával, de különösen erős öntudattal is, amit 1930 és 1933 között zajló Rotschild kontra Somogyi per mutat. A fiatal nő ugyanis bíróság elé vitte Somogyi Pál Károlyt, aki nem volt hajlandó kifizetni az elkészült ruhákat, és amikor direktrisz maga szerette volna behajtani az adósságot, a férfi megverte. Rotschild Klára szégyenében megmérgezte magát, de megmentették, és pert indított, amit megnyert. Ebből az összegből tudott önállósodni, és 1934-ben megnyitotta saját szalonját a Deák tér 3. alatt.
Szakmai sikerének egyértelmű oka a tehetsége, szorgalma, kitartása,
a szüleitől szerzett tapasztalat, ez azonban nem lett volna elég
a népszerűséghez, ismertségéhez.
Ehhez jelentősen hozzájárult Guthy Böske divatújságíró, akinek a Színházi Életben volt rovata, és gyakran és rajongóan írt Rotschild Klára ruháiról, amiket a kor leading ladyjei, mai szóval influenszerei viseltek, köztük Ella Rothkugel von Rollershausen, azaz gróf Edelsheim-Gyulai Lipótné és lányai; nem véletlen, hogy 1940-ben Edelsheim-Gyulai Ilona esküvői ruháját ő tervezte, sőt a menyasszony felöltöztetésében is segített. Csak emlékeztetőül: a férjet Horthy Istvánnak hívták.
1935-ben az volt a hír, hogy Rotschild Klára egy éjszaka alatt elkészítette a Szent Péter esernyője című film női főszereplőjének ruháit. 1937-ben az ún. modell-lopási botrány örökre megtépázhatta volna a nevét, de sikerült elsimítani. (A későbbiekben is többször előkerült a vád, hogy Rotschild Klára és a szalon kiküldött munkatársai nem csupán legálisan vásároltak különböző ruhamodelleket a párizsi divatbemutatókon. Tény, hogy kiváló megfigyelőként lerajzolták azokat a ruhákat, amiket Pesten is sikeresnek ítéltek, és azokat némi átalakítással itthon eredetiként mutatták be.) Kliensei közé tartozott a nemzetközi hírű francia ékszerész, Cartier felesége, gróf Almásssy Jacqueline, de 1938-ban egy egész kollekciót rendelt tőle az egyiptomi Farouk király édesanyja és lányai.
Ebben az évben tért református hitre. 1941-ben az árjásítás következményeként a fajvédő pártot vezető Eckhardt Tibor felesége, Podmaniczky Ilona lett a szalon tulajdonosa. Rotschild Klára bejáratos volt Raoul Wallenberghez, ezért sokak számára tudott svéd menlevelet szerezni. Az ostrom kezdetéig dolgozott. Férjét, Glüksthal Pált tüdőgyulladásban ekkor veszítette el. Soha többé nem ment férjhez, gyermekeik nem voltak.
1945 júliusában testvérével újra megnyitotta a szalont, ahol 1948-ban Robert Capa fotózott végig egy divatbemutatót,
az államosítást azonban nem tudta elkerülni.
Az Állami Textilkereskedelmi Vállalat szabónője lett, majd rábízták a Váci utca 20. alatti Különlegességi Női Ruhaszalont. Ismét utazhatott, rendszeresen írt divatjelentéseket Párizsból az Ez a Divat lapnak.
A Clara Rotschild cégtáblájú üzlet, amelynek ruháiba Clara Rothschild címkét varrtak be, a párizsi divatházak fényét csempészte a szürke budapesti hétköznapokba az ötvenes évek derekától. Diplomatafeleségek, a magyar politikai, gazdasági és szellemi elit asszonyai, művészek, a Magyarországra érkező magasrangú külföldi vendégek öltöztek szalonjából, de volt tanárnő, aki összegyűjtötte a pénzt egy Rotschild-ruhára, és láthatjuk egy vidéki református lelkész ifjú feleségének esküvői ruháját is (ami ráadásul térd fölött ért).
A kiállításon látható egyik interjúból kiderül, a vendégek a szalonban először a direktrisszel találkoztak, aki fogadta a hölgyeket és felvette a rendelést. Ezt követte a méretvétel a szabásszal és a varrónővel, a minta kiválasztása, majd általában három, alkalmanként 30-60 perces próba.
A köztudottan puritán Kádárné is ellátogatott ide, de csináltatott ruhát Rotschildnál a szovjet külügyminiszter, Andrej Gromiko felesége, Farah Pahlavi, a perzsa sah neje. Kiváló kapcsolatot ápolt Jovanka Titóval, akinek saját próbababája is volt az üzletben, és akitől Vogi nevű fehér uszkárját is kapta. Megfordult a szalonban a művészvilág színe-java: Psota Irén, Tolnay Klári, Szász Endre felesége, Lula asszony, Váradi Hédi, Fischer Annie, Kovács Margit, betért a szalonba Törőcsik Mari, Halász Judit. Rotschild Klára tervezte a női főszereplők ruháit Rózsa János Gyermekbetegségek című filmjéhez, ő öltöztette az Egy esős vasárnap fiatal színésznőit és az 1968-as Táncdalfesztiválon fellépő énekesnőket. Ugyanebben az évben még egy alkalommal a lapok címoldalára került: Gábor Zsazsa nem akarta kifizetni a megrendelt kollekciót, a tervezőnő pedig nem adta át neki a ruhákat.
Meglepő, de Rotschild Klára nyelveket nem beszélt, ennek ellenére is kiváló kapcsolatrendszert tudott kialakítani, házi bemutatót szervezett Jean-Claude de Givenchynak, akinek különös odafigyelésként lengyel szőrmebundát ajándékozott, míg francia barátainak bejglit vitt, Bécsbe pedig libamájat. Alkalmazottjainak visszaemlékezéseiből kiderül, segítette, támogatta, taníttatta beosztottjait, az ünnepeket megtartották. Pataki Ági, aki az egyik vezető Rotschild-modellnek számított, úgy vélte, ez az elhivatottság és a teammunka volt a szalonbeli hangulat és a magas minőség egyik titka.
A divat királynője címet magának adományozta Rotschild Klára, és kizárólag kosztümben, harisnyában, teljes testfűzőben, kesztyűben, finom kiegészítőkkel és ékszerszerűen különleges szemüvegkeretben láthatták. (Apró kitűzőit, cipőjét, Faruk királytól kapott vastag arany karperecét a kiállításon is megnézhetjük.) Minden nap járt fodrászhoz, haját hamvasíttatta. 1974-ben fogimplantátumot ültettek be neki a SOTE-n, de az kilökődött. Nagy fájdalmai voltak, ráadásul nagyon félt a ráktól. Utolsó bemutatóját 1976 októberében a Gundelben tartotta. November 13-án nem bírta tovább a fájdalmat, Petőfi tér 3-5. szám alatti, hetedik emeleti lakásának konyhájából kiugrott.
A szalon Rotschild Klára halála után is működött, de korántsem azon a népszerűségi szinten. „A magyar haute couture-ben megszűnt valami” – fogalmazott az egyik interjú alanya. Nem a minőség hiányzott, a kapcsolati háló szakadt szét.
Egyfajta időutazáson vehetünk részt a Magyar Nemzeti Múzeum áprilisig, két helyszínen, a főépület Rotundájában és a kertben álló Geraldine-házban látható kiállításán, hiszen a luxus és a minőség megfelelő mennyiségű pénzzel a banszámlán ma már jóval könnyebben érhető el, a próbakisasszony, a direktrisz és a norma szavak kikoptak a nyelvből, a nyugat engedékenysége és a Kelet Párizsa kifejezés sem értelmezhető bizonyos születési év után. Izgalmasak a háttérinformációk attól kezdve, hogy 28 óra volt egy ruhára és lábbal hajtós varrógéppel dolgoztak a szalonban, egészen addig, hogy a paprikás csirke volt Rotschild Klára kedvenc étele. A kiállításon látható ruhákat nagy munkával és sok szerencsével válogatta össze magánszemélyektől és vintage divatra specializálódott üzletből Simonovics Ildikó kurátor (tanulság: járjunk nyitott szemmel ezekben a boltokban!). Némelyik anyaga, szabása, színösszeállítása korhoz kötött, mások klasszikusak. Mint az a két ruha, egy esküvői és egy estélyi, amit a Daalarna elkészített, és mi is felpróbálhatunk. Aki felvehette, mert jó rá a méret, azt mondta, semmi máshoz nem fogható élmény.
