Az építészet gyöngyszemei is világszerte bezárták kapuikat, de a krízis idején egyre több helyszínen tehetünk virtuális sétákat. Tudjuk, hogy ez természetesen nem pótolhatja a személyes találkozás élményét, de időlegesen azért nem olyan rossz elfoglaltság a Google Maps beltéri funkciója segítségével szemlélni az elmúlt száz év legizgalmasabb épületeit.
Bejárhatjuk többek között a párizsi Villa Savoye-t, Charles-Edouard Jeanneret, vagy ahogy a világ jobban ismerte, Le Corbusier autodidakta francia építész, teoretikus épületét, az új, a gépkorszak és a nemzetközi stílus ikonikus épületét, mely egyben az építészettörténet egyik legfontosabb alkotása.
A Villa Savoye környezetétől való függetlenedése egyúttal a kora XX. század ipari világához is kapcsolja, amelyben a ház mint lakógép fogalmazódik meg.
A vasbeton mesterének terve eredetileg a Savoye család nyaralójának épült Párizs külterületén 1928 és 1931 között, majd 1940 után elhagyatottan állt, a második világháború alatt pedig egyáltalán nem tartották karban. 1958-ban a francia állam tulajdonába került, aztán több bontási javaslatot túlélve 1965-ben – szokatlan módon még a tervező életében – műemlékké nyilvánították. 1985 és 1997 között alapos felújításon esett át, mára a Nemzeti Műemlékvédelmi Központ kezelésében egész évben látogatható.
A MAXXI – A 21. Századi Művészetek Nemzeti Múzeuma Róma Flaminio városrészében, igencsak elhúzódó építkezés során megvalósult létesítmény, mely a 2010-es World Architecture Festivalon elnyerte az Év Épülete díját, néhány éve elhunyt bagdadi születésű sztárépítésznője, Zaha Hadid pedig az év legjobb brit építészének járó Stirling-díjat, amely a világ egyik legrangosabb építészeti elismerése is. A nyersbeton, üveg és fém anyagokból, finom vonalvezetésű formákkal készült múzeum szervesen illeszkedik a környezetébe, két önálló egységre tagolódva. Az üvegtetőn át megvilágított terek mellett könyvtár és médiatéka, könyvesbolt, kávézó és rendezvénytermek, valamint üzletek találhatók.
Antoni Gaudínak jelentős szerepe volt a katalán művészek és kézművesek spanyolellenes mozgalmában, a Renaixencában: a madridi kormány által elnyomott katalán életformát akarták felújítani. A Casa Batlló, Csontok háza néven is ismert, 1904 és 1906 között épült barcelonai ház Gaudí igazi, befejezett mesterműve, szecessziós stílusának talán legharmonikusabb darabja, ma már szintén a világörökség része.
Egy középosztálybeli család részére készült: a tervezőzseni egy meglévő lakóépületet alakíttatott át, a szerkezetét érintetlenül hagyva a balkonokat átépíttette, új tetőt és emeleteket rakatott fel. Az aszimmetrikus tetőszerkezetet üvegmázas kerámialapokkal pikkelyszerűen borították, a szellőzőnyílásokat és kéményfőket üvegmozaikkal díszítették. Bent csak a fönti világítóablakokon beszűrődő fény csillan a csempéken. Sehol nincs egy egyenes vonal, sem éles szegély, csakis kacska organikus formák.
A La Casa Azul azaz a Kék Ház Frida Kahlo és Diego Rivera ikerháza. A mexikói festőnő szülőhelye, gyerekkorának, második házasságának és halálának színtere rajongóinak első számú zarándokhelye. A kamaszkorában elszenvedett balesete következtében szobafogságra kényszerült lány unalmában itt kezdett el festegetni, majd 1931-ben Frida elköltözött és hozzáment a szintén festő – és szintén feketeöves kommunista -, nála akkoriban jóval ismertebb Diego Riverához. Nyolc évvel később pedig, amikor elváltak, visszaköltözött a Kék Házba, amit még apja, Guillermo épített a főváros Coyoacan nevű kerületében, 1904-ben.
Riverával hamarosan újra összeházasodtak, és miután a művésznő apja elhunyt, beköltöztek a szülői házba, amit Juan O’Gorman tervei alapján 1932-ben teljesen átalakítottak. Prekolumbián motívumokkal, azték és tolték szobrokkal és tárgyakkal töltötték meg a buja szubtrópusi vegetációban pompázó udvart, műhelyt építettek és a fehér házfalat kobaltkékre festették át. Négy évvel a felesége halála után Rivera a mexikói államnak adományozta a házat, ami azóta múzeumként őrzi Kahlo életének mozaikjait, az alkotói légkört, a mexikói népművészet és a spanyol hódítás előtti idők emlékeit, a tradicionális kék-sárga kerámiákat, Kahlo legendás ruháit és a személyes tárgyak sokaságát.
(Via paris2011.blog.hu, Wikipedia, nullahategy.hu)
