Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező 1938. február 23-án született Prágában, és 2020. szeptember 5-én hunyt el a cseh fővárosban.
Apja újságíró, anyja varrónő volt. A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán 1962-ben diplomázott, évfolyamtársa volt a csehszlovák új hullám több jeles alakja, Vera Chytilová, Jan Nemec és Pavel Jurácek is. Nagy hatással volt rájuk az olasz neorealizmus, a francia és a lengyel újhullám, friss látás- és kifejezésmódjukkal, az emberi kapcsolatokat vizsgálva, az erkölcsi igazságot keresve újították meg az ötvenes évek sematikus filmkészítését. Segítette őket, hogy ebben az időszakban kezdett a kommunista vezetés óvatos gazdasági reformokba, és így a filmművészet nagy szerepet vállalhatott a megújulásban.
Menzel sokszor elmondta, hogy nem szeret forgatókönyvet írni, ezért filmjei főként irodalmi alapanyagból születtek. Első kisfilmje, a Baltazár úr halála a Bohumil Hrabal elbeszélései nyomán készült Gyöngyök a mélyben című összeállításban szerepelt. Szintén Hrabal novellái alapján készült az 1966-os Szigorúan ellenőrzött vonatok, amely Milos forgalmistagyakornok férfivá érését és rendhagyó háborús hőssé válását a fennkölt dolgokat erotikus tréfával, szatírával és abszurditással vegyítve mesélte el, és 1967-ben megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Menzel 1967-ben forgatta a Szeszélyes nyarat, amelyben színészként is feltűnt.
Az 1968-as prágai tavasz eltiprása után az újhullám alkotói szétszóródtak, Milos Forman az Egyesült Államokba ment, mások belső emigrációba vonultak, sokakat pedig eltiltottak a munkától. Menzel még befejezte a szintén hrabali alapanyagból készült Pacsirták cérnaszálon forgatását, de a filmet betiltották, az indoklás az volt, hogy a mű “megveti a munkásosztályt”; a tekercsek húsz évig dobozban maradtak. Az akkor már nemzetközi hírű Menzel öt évig nem filmezhetett, ez idő alatt színészként és színházi rendezőként dolgozott. Machiavelli általa színpadra állított Mandragóráját tíz, O’Casey Nőtlen urak panziója című komédiáját tizenhat évig játszották Prágában. Ezekből az évekből datálódik kölcsönös rokonszenven alapuló kapcsolata magyar filmes és színházi emberekkel, szerepet vállalt Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza, Maár Gyula, Simó Sándor és Szabó István munkáiban.
1974-ben térhetett vissza a filmezéshez, keze alól néhány keserédes vígjáték – Magány az erdőszélen (1976), Mesés férfiak kurblival (1980), Sörgyári capriccio (1980), Az én kis falum (1986) – került ki. Utóbbi, melynek főszerepét Bán János alakította, Oscar-jelölést is kapott. Mindegyik üdítően bájos, derűs hangulatú, a szellemes irónia, a megértő mosoly jellemzi, könnyesen nevettetnek, az életszerű gegek nyelvén szólnak. Menzel a cenzúra ellenében megtalálta azt a hangot, amely a közönséget szórakoztatta, miközben erkölcsi tanulságokat közvetített, védve az emberi közösségek melegségét és összetartozását.
Az 1989-es bársonyos forradalom után előkerültek a dobozokból a betiltott filmek, a Pacsirták cérnaszálon húsz évvel elkészülte után elnyerte a Berlinale fődíját. Menzel 1991-ben az immár köztársasági elnök Václav Havel Koldusopera című darabjának általa rendezett színpadi változatát vitte filmre, 1993-ban Vlagyimir Voronyin emigráns orosz író regényéből készítette az Ivan Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai című abszurd vígjátékot.
Ezután egy időre visszahúzódott a bársonyfüggöny mögé, színházi darabokat rendezett, 2000 és 2003 között a prágai Na Vinohradech színház művészeti vezetője volt. 2006-ban született hatodik Hrabal-adaptációja, az Őfelsége pincére voltam, amelyben az Oscar-díjas Szabó István rendező is szerepelt. Szabóhoz régi barátság fűzi, annak több filmjében – Rokonok, Az ajtó – ő is szerepet kapott. Menzel legutóbbi rendezése a Don Juanok című film, színészként pedig a szlovák Martin Sulík Tolmács című filmjében szerepelt.
A rendező hatalmas népszerűségnek örvend hazájában: jellemző, hogy amikor az ezredfordulón összeállították minden idők húsz legjobb cseh filmjének listáját, csak ketten – ő és Milos Forman – szerepeltek két filmmel. Magyarországon is kedvencnek számít: 2004-ben Budapesten az Új Színházban, 2005-ben a József Attila Színházban rendezett egy-egy darabot.
2014 októberében a Magyar Állami Operaház az ő rendezésében mutatta be Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját. A magyar kulturális életben betöltött szerepéért 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2017-ben a Miskolci Nemzetközi filmfesztiválon CineFest életműdíjat kapott. 2013-ban jelent meg önéletrajzának első kötete, a Szeszélyes évek. 2016-ban a cseh állami vasúttársaság vonatot nevezett el róla, amely Prága és Beroun között közlekedik.
