Életének 93. évében elhunyt Kolozsváron Szőcs István író, szerkesztő, művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Szőcs Istvánt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé.
Több százra, talán több ezerre tehető irodalommal is foglalkozó cikkeinek, kritikáinak száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, amelyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott. Sokoldalú munkásságának jelentős vonulatát képezi hozzájárulása a romániai magyar könyvkiadás megújulásához – írta a szervezet a közleményében.
Szőcs István elemi és középfokú tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte, a Református Kollégiumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári egyetemen folytatott, 1951-ben pedagógia-lélektan szakos tanári oklevelet szerzett.
Pályáját az Ifjúsági Könyvkiadóban kezdte, 1958 és 1968 közt az Utunk, 1968 és 1989 közt az Előre szerkesztője, 1989-ben vonult nyugdíjba. Az 1990-es évek közepétől a kolozsvári Helikonnál főmunkatárs. Első publikációitól, az ötvenes évek közepétől kezdve Szőcs István bő három évtizedig elsősorban irodalom- és színikritikákkal, irodalomtörténeti esszékkel van jelen az irodalmi életben. Irodalmi és színikritikái, művelődéstörténeti esszéi, nyelvészeti vitacikkei sajátos színt jelentenek az erdélyi magyar irodalomban. Kétezernél több publicisztikai írása jelent meg.
Főművének a Selyemsárhajó című, több kiadást és témabővítést megért könyvét tartotta, amelyben imponálón mozgósította évtizedek alatt rendszerezett őstörténeti, archeológiai, összehasonlító nyelvészeti, csillagászati, mitológiai, lélektani tudását. 20. századi klasszikus magyar írók (Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Makkai Sándor, Kós Károly stb.) műveit adta közre jegyzetekkel, bevezetésekkel.
