A KV Társulat szokás szerint merészet húzott: szeptemberben bemutatott előadásuk egy bizonyos R. úr példáján keresztül azt vizsgálja, hogyan válik a banális hétköznapokból személyes pokol. Az előadásról a kéttagú társulat egyik felével, Urbanovits Krisztinával és a rendezővel Ördög Tamással beszélgettünk, akik mindketten játszanak is a produkcióban.
R. úrnak van felesége és gyereke, a családjának van lakása és autója. R. úr a legjobb tudása szerint végzi a munkáját, és minden tőle telhetőt megtesz a családjáért. R. úr szeret nosztalgiázni a régi barátaival, szeret romantikus dalokat hallgatni a feleségével, és szívesen segít a fiának a tanulásban. R. úr igazán elégedett lehet az életével. Csak az a baj, hogy egyesek olykor nem engedik neki. (Az előadás ajánlója)
– Hogyan alakítjátok, építitek a KV Társulat repertoárját, és ebbe hogyan illeszkedik ez a Fassbinder-filmből készült előadás?
Urbanovits Krisztina: A darabválasztásban fontos, hogy
megjelenjen egy számunkra érdekes női szemszög, egy nekünk fontos női probléma;
és bár a Miért lett R. úr ámokfutó? főhőse egy férfi, de annyira erős benne a „női nyomasztás” – ahogy azt Tomi hívja –, az a fullasztó légkör, amit a feleség, az anyós, a barátnő, a titkárnő teremt, hogy azt gondoltuk, ez igazán a KV Társulatnak való darab. Egyszer egyébként már előkerült Tomi javaslatára, de akkor Caryl Churchill Földi paradicsomát választottuk.
Miért ragaszkodtál ennyire hozzá?
Ördög Tamás: Amikor a Földi paradicsom mellett döntöttünk, nem arról volt szó, hogy ez egy kevésbé jó darab, hanem akkor az a probléma jobban foglalkoztatott, jobban érintett bennünket. Most viszont mindhárman ráharaptunk, mert rengeteg ismerős emberrel, jelenséggel szembesít ez a darab.
– A Fassbinder–Fengler-forgatókönyvet egy az egyben átültettétek színpadra?
UK: Egy egészen picit húztunk.
ÖT: Színészként tudom, milyen az, ha egy mondat nem áll a számra, ezért rendezőként nem zavar, ha van egy jobb színészi ajánlat, és mást hangzik el a szövegkönyvhöz képest. Olyat még soha nem éreztem, mint itt, hogy annyira pontos a szöveg, hogy nem kell vagy nem szabad hozzányúlni.
UK: Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez Bíró Bence érdeme is, aki pazar fordítást készített. Be kell vallanom, hogy nem vagyok az a precíz szövegtanuló, itt viszont mindig sajnálom, ha tévesztek, mert annyira bravúrosan jó a szöveg.
ÖT: Ami, ha jól tudom, improvizációból született: nem voltak dialógok, csak helyzetek.
UK: És a film stáblistáján a szerepnevek gyakorlatilag megegyeznek a színésznevekkel.
ÖT: De a praktikum mentén vontunk össze szerepeket, csak R. úr és a felesége, azaz Dankó István és Stork Natasa visznek végig egy-egy figurát, a többiek ki-be ugrálnak a karakterben.
– A történetben valójában semmi nem történik, de ez valóban rettentő nyomasztó, és helyenként zavarban levő nézőként folyamatosan az motoszkált bennem, meddig lehet ezt elvinni.
UK: Csak banális helyzetek vannak benne,
nincs semmi dráma, nincs egy jóízű, igazán tetten érhető konfliktus – ami szerintem a nézőt is próbára teszi –, mégis mesterien van fölépítve, mert flashbackból mindenre magyarázatot kapsz.
Eddig kétszer játszottuk az előadást, és mindkétszer azt éreztem, hogy nagyjából a darab feléig a nézők erősen érteni akarták, keresték a kapcsolódási pontokat a történethez, a szereplőkhöz. Körülbelül ott billennek át, hogy ezzel a darabbal másképp kell menni. De még nagyon friss az élmény, az első előadás egy picit befagyott, a másodikon már jobban vették a humorát.
ÖT: Szerintem az a jó, ha egy laza halál az R. úr.
– Ezt a semmit, ezeket a konfliktus nélküli helyzeteket hogyan lehet megfogni rendezőként, színészként?
ÖT: Ez az anyag nekem sokkal jobban fekszik, mintha hatalmas íveket kellene felrakni. Nem érzem magam színházi mágusnak. Közhely, de engem az ember, a színész érdekel. Banálisnak nevezzük ezt a történetet, de csak attól banális, hogy színházban látjuk. Az életben ez egyáltalán nem az, ahhoz viszont nem vagyunk hozzászokva, hogy a színpadon az életet nézzük, mert mindig valamilyen esszenciát kapunk. Nézőként arra vagyunk nevelve, hogy ezt az esszenciát várjuk, színészként pedig arra vagyunk kondicionálva, hogy valamit erősen odategyünk.
Azon kellett dolgoznunk, hogy egyszerűen csak mondjuk a mondatokat, hajtsuk végre a cselekvéseket, ha vannak, de ne reflektáljunk rájuk, ne kódoljunk semmit előre.
UK: Színészként az ember mindig a konfliktust keresi, azt, hogy hol tudsz egy igazi nagy robbanást eljátszani, színeket mutatni magadból. Ez a tudatosan nyújtott mesterségesség irgalmatlanul nehéz, nekem ebben az anyagban jelentett kihívást.
– Az előadást a HPS KultSzalonban játsszátok, ami nem egyszerűen egy talált térnek tűnik – mert a függetleneknek egyre kevesebb a játszóhely –, hanem egy nagyon is tudatosan választott helyszínnek.
UK: A HPS-t készen kaptuk, meghívtak bennünket, a KV Társulatot, hogy csináljunk ott egy előadást. Ahogy a Földi paradicsomot csak itt a Trafó Klubban, úgy ezt az előadást sem tudnám már elképzelni máshol.
ÖT: Én ismertem azt a teret, mert a Dollár Papával már dolgoztam benne, és a faberakások, az a németesség nagyon illik ehhez a Fassbinder-darabhoz.
– A KV Társulatot színészként ti ketten jelentitek Száger Zsuzsával, és vannak visszatérő alkotótársaitok, de mindig vannak meglepő meghívásaitok, olyanok, akikre az ember felkapja a fejét. Nekem ebben az előadásban két ilyen név volt, Dankó Istváné és Mátray Lászlóé. Ők hogyan kerültek a képbe?
UK: És ne felejtsük el Cseh Adriennt, aki művészeti titkárként mellettünk van. Mi a mostani helyzetben és valószínűleg még egy darabig nem tudunk fenntartani egy nagyobb állandó társulatot. Tomival borzasztóan sokat szoktunk agyalni azon, hogy kikkel dolgozzunk. Pisti és Laci az ő ötlete volt, és hihetetlen jó kémia alakult ki a csapatban, amit nem lehet előre megmondani.
Az ugyanis nem elég, hogy jó színészeket hívjunk, mert sok csodálatos színész van, de nem tudom elképzelni, hogy a KV Társulattal dolgozzon. Fontos, hogy legyen bátor és kísérletező kedvű, és kell, hogy ne legyenek rossz kőszínházi attitűdjei.
ÖT: A darab- és a színészválasztás is egyrészt ráérzés, másrészt víziók találkozása és egyeztetése. Akár a Dollár Papa-előadásokban, akár meghívott rendezőként nagyon érdekel, hogy legyen valaki új a csapatban. Mert jó, hogy vannak visszatérő emberek, ami biztonságot, stabilitást ad, és egy nyelvet beszéltek, hogy nem az ismerkedésre megy rá az energia egy része, de az is kell, hogy kizökkenj a megszokottból.
UK: Mátray Laci erre azért nagyon jó példa, mert színházi iskolában ő áll a legtávolabb tőlünk, de a színészi intelligenciájának és tudásának köszönhetően lenyűgözően tudott involválódni. Mivel ő sepsiszentgyörgyi, a Covid és a határhelyzet miatt a szerepét Schmied Zoltánnal kettőzve fogjuk az előadást játszani.
– Kik nézték az előadást az eddigi két alkalommal?
UK: Sok kritikus, akik remélhetőleg fognak majd írni róla, és meglepően sok civil néző, ami egészen elképesztő és csodálatos, hiszen a jegyárak sem a legalacsonyabbak és a vírushelyzet is egyre ijesztőbb. Legközelebb szeptember végén játsszuk, és bevallom, van bennem némi riadalom, hogy mernek-e jönni.
– Amikor bementek próbálni, csak az anyagra fókuszáltok, nem a helyzetre, amiben élünk, de ez a bizonytalanság, pláne új produkció készítése közben, és olyan helyzetben, hogy a bevételből éltek, hogyan hat rátok?
UK: Mindenképpen gyomorgörcsöt jelent, mert ki szereti azt, ha félháznak játszunk, de ez egy nagyon pici tér. Még soha nem mondtam ilyet, de megnyugtatóbb lenne, ha maradnának üres székek, és szellősebben ülnének a nézők. Bevételben ez persze katasztrófát jelentene.
ÖT: Én annyira boldog voltam, hogy ezt szeptemberben be tudtuk mutatni! Ültünk a premier előtt pár órával a színészekkel a teraszon, és az volt bennem, hogy „ez még elmaradhat!”. Azóta, azt hiszem, kiizgultam magam, és
ebben a kiszolgáltatott helyzetben annyit tudok csinálni, hogy elfogadom, ami van. Mindennek örülök, ami megvalósul.
UK: A HPS-ből, az R. úr próbájáról mentünk haza a karanténba, gyakorlatilag hazaküldtek bennünket. Próbáltunk, de nagyon feszült hangulatban, és már akkor azon gondolkoztunk, hogyan lehetne ezen segíteni. Tominak eleve az a módszere, hogy sokat foglalkozunk a szöveggel, sokat ülünk az asztalnál és beszélgetünk, ezért az, hogy áprilisban végig online dolgoztunk és elemeztünk, valójában csak annyiban volt szokatlan, hogy nem ugyanannál az asztalnál ültünk. Meg kellett tanulnunk a szöveget, kijelöltünk egy dátumot, amikor összemondtuk, és az volt a premier. Ezt meg is örökítettük. Amikor pedig lehetett, elővettük.
ÖT: A térben körülbelül tíz napot próbáltunk, és volt egy főpróbaszerű két hetünk.
UK: Rengeteg próbafolyamaton vagyok túl, de ez kitüntetett helyet foglal el bennem, számomra euforikus élmény volt nem csupán a helyzet, hanem a találkozások miatt is. Azóta pedig lépésről lépésre gondolkodunk. Most a KELET bemutatójáig, szeptember 22-ig, ami a Dollár Papa előadása, de én is játszom benne, aztán pedig október 14-ig, a KV következő bemutatójáig, a Pofonig, ami a párkapcsolati erőszakot dolgozza fel.
