Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Vidnyánszky Attila: „A következő napokban döntünk az új vezetőségről"

Vidnyánszky Attila: „A következő napokban döntünk az új vezetőségről”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

„Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni” – ezt mondta az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és a szenátus is lemond szeptember elsejei hatállyal a tisztségről.

A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Vidnyánszky Attila azt mondta az M5 Híradónak, hogy amint megkapják a hivatalos dokumentumokat, a testület dönt az új vezetőség felállításáról.

Ide kapcsolódik:
Lemondott Upor László és a Színművészeti szenátusa

„Én attól félek, hogy ezt a döntést ők már jóval korábban meghozták” – mondta Vidnyánszky Attila. Úgy vélte, hogy szerinte ehhez főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával kapcsolatos viták vezettek.

Az egyetem által összeállított SZMSZ a változatlanságról szól, a bebetonozásáról annak, ami van. Mi egy olyan SZMSZ-t raktunk össze és jeleztük, hogy ez fog működni, e mentén fogunk létezni 1-jétől, amely biztosította volna azt és biztosítja, hogy elinduljanak azok a változások, amelyeket szükségesnek tartunk. Ilyen változások például egy új campus létrehozása, valamint az, hogy nemzetközivé váljon az oktatás a színművészeti egyetemen – tette hozzá Vidnyánszky Attila.

Ide kapcsolódik:
Enyedi Ildikó is beadta a felmondását az SZFE-n

Az egyetem vezetői arról beszéltek hétfőn, hogy a párbeszédnélküliség miatt kényszerültek a lemondásra. Vidnyánszky Attila azonban emlékeztetett arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus 27-re összehívott egy találkozót, amelyen az egyetem részéről nem jelent meg egyetlen képviselő sem.

„Egy nagyon jó alkalom lett volna ahhoz, hogy találkozzunk, megbeszéljük, végiggondoljuk azt, hogy melyek a következő napok, hetek, hónapok teendői. Nem jöttek el. Sem az egyetem vezetése nem jelent meg, sem a diákönkormányzat vezetése” – jelentette ki.

Ide kapcsolódik:
Az egyetemi autonómiáról — az SZFE szenátusának közleménye

A Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette: a következő napokban döntenek az új vezetőségről, hogy az egyetem a továbbiakban is biztonságosan tudjon működni.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X