Ma ünnepeljük a magyar musical napját arra emlékezve, hogy 1961. január 12-én mutatták be az első magyar musicalt. Az Egy szerelem három éjszakája, Ránki György, Hubay Miklós és Vas István darabját Szinetár Miklós rendezésében tűzte műsorra a Petőfi Színház. A főszerepeket Margitai Ági és Bodrogi Gyula alakították.
A Petőfi Színház 1960 őszén, a mai Thália Színház épületében nyílt meg Szinetár Miklós igazgatásával, Petrovics Emil zenei vezetésével, és azzal a céllal, hogy a musical otthonra találjon. A kíváncsiság, a felfedezés, a minőség, a korszerűség és a kortárs fogalmazásmód iránti igény hajtotta az alapítókat, akik Brecht és Weill Koldusoperájával mutatkoztak be. Az évad harmadik premierje volt az Egy szerelem három éjszakája. A bemutató korszakváltást jelentett a magyar zenés színjátszásban.
A történet két fiatalról szól, Bálintról, a költőről – akinek az alakját Radnóti Miklósról mintázták – és feleségéről, Júliáról. A II. világháború idején vagyunk Budapesten, a pár boldog, épp beköltözik egy alkalmi lakóhelyre, amikor megérkezik a behívó. A frontról sikerül neki megszökni, hazaér, de tragédia elkerülhetetlen. A nyilasok Bálintot és társait megölik.
Bodrogi Gyula és Margitai Ági mellett olyan művészeket láthatott a közönség, mint Sennyei Vera, Horváth Tivadar, Kozák László, Agárdy Gábor, Miklósy György, Angyal Sándor, Földi ottó, Boross János, Pagonyi János. A díszletet Rajkai György, a jelmezt Kemenes Fanny, az előadást Petrovics Emil vezényelte. A kritikák egyöntetűen dicsérték a darabot és annak színrevitelét is.
Nem volt könnyű menet, míg az Egy szerelem három éjszakáját bemutathatták, Aczél György azt kifogásolta a rendezőnek szóban, hogy áthallások lehetnek. Szinetár Miklós írásban kérte tőle ezek listázását és a letiltást. Aczél ezt már nem tette meg.
Szántó Piroska festőművész, Vas István felesége így emlékezett vissza a bemutatóra:
„A villany elalszik, két férfi a függöny elé lép, a szelíd költő és a szigorú költő, s a zenekar rákezdi az ifjúság dalát.
Lélegzet-visszafojtó figyelem és felszakadó nevetés, mintha jeges szél fújna nyári forrósággal váltakozva, oda kell figyelni, viharosan tapsolni, ijedten hallgatni,
s a Planta-teába menthetetlenül beledúdol a fél közönség. Az eltűnt és visszajött, még csak intonáló költőnél csukló hangok és zokogások törnek fel, és Sennyei búcsúdalánál nincs az a bűnös várost gyalázó vidéki úr vagy nem úr, akinek nem szakad belé a szíve. És micsoda találata Ránkinak, hogy a »humanizmus-vitát« a skót duda dallamára szabta. Robban. Horváth Tivadar második arcának fekete humorú romantikája is célba talál – lehet-e értékesebb búcsúajándék egy csalódott szerelmes kezéből, mint tíz deka vaj Budapest ostroma idején? És felsír a csuvas dallam, és hazaér a költő, még egymásra nézhet Bodrogi és margita, mielőtt Melitta pártfogoltja agyonlöveti őket. Taps, taps, lábdobogás és halkam morajló egyetlen tömbbé olvadó nézőtér. Felnézek a főpáholyba, egy nő csorgó könyneit a ruhaujjába próbálja törölni. Aczél feje a mellére bukik. Ilyen a siker? Úgy látszik, ilyen. Ordítva hívják a szerzőket. Hárman hajlonganak, teljesen esetlenül, ők is eltitkolt könnyektől fényló szemmel, és hívják maguk mellé a szereplőket. petrovics újra beinti az ifjúság dalát.”
