Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Takács-Nagy Gábor: „Egy egyszerű ferencvárosi kölyök vagyok”

Takács-Nagy Gábor: „Egy egyszerű ferencvárosi kölyök vagyok”

Takács-Nagy Gábor világhírű hegedűművész és karmester, a Takács Kvartett alapítója április 17-én ünnepelte 65. születésnapját. Egy ilyen évforduló mindig jó alkalom arra, hogy beszélgessünk, bár ez elemzés, az értékelés és a számvetés helyett a jövőbeli tervek, az életigenlés, valamint a zene emberi lélekre gyakorolt semmivel össze nem hasonlítható hatása került a középpontba.

- hirdetés -

Mennyire vagy összegző alkat? Szoktál számot vetni, értékelni vagy épp terveket szőni jeles évfordulók alkalmával?

- hirdetés -

– Nem vagyok ilyen alkat. Ráadásul nem igazán érzékelem az idő múlását, fiatalnak érzem magam, tele vagyok energiával, az aktuális feladatokra, kihívásokra koncentrálok.

Most például mi foglalkoztat?

Több minden. Folytatjuk a Beethoven-szimfóniák felvételét a Verbier Fesztivál Kamarazenekarával, amelynek művészeti vezetője vagyok. Mindet lemezre vesszük, a végén pedig egy gyűjteményes díszkiadásban jelenik meg. Szintén a Verbier Fesztiválon mutatjuk majd be később Mozart Don Giovanniját, amit a mostani járványhelyzet alatt igen sokat tanulmányoztam. Dolgozom a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Concerto Budapesttel, vezénylem a 75 éves MÁV Szimfonikus Zenekart és több külföldi együttesnél is szép feladatok várnak a közeljövőben.

Apropó pandémia, koncertező művészként hogyan viseled a jelenlegi szituációt?

Ha tehetem, nem gondolok a rosszra. Persze, sajnálatos, ami körülöttünk zajlik, de igyekszem optimista maradni. Itt, Svájcban, ahol élek, nagyon szép környezet vesz körül, sokat sportolok, ma például, épp az előbb, pingpongoztam egy jót. Emellett rendszeresen űzöm a fast walkot, vagyis harminc percen keresztül olyan gyorsan gyalogolok, ahogyan csak bírok. A mindennapi veszély természetesen ott ólálkodik, de alapvetően nem gondolok a megbetegedésre.

Az energia és a szenvedély valóban árad belőled. Ami emellett feltűnik, hogy milyen közvetlenül, laza természetességgel kommunikálsz az emberekkel. Nem biztos, hogy ez minden nagy formátumú karmester sajátja.

Nagyon kedves, hogy ezt mondod. De nézd, mire is játsszam meg magam, elvégre is egy egyszerű ferencvárosi kölyök vagyok. (Nevet.) Mindig is ilyen voltam, nekem a zene a természetes közegem, lubickolok benne.

Ha visszatekintek az elmúlt évekre, a kvartettes időktől kezdve egészen a karmesteri pályafutásig, úgy érzem, a szerencse fia vagyok. Hálás lehetek a sorsnak, hogy ennyi mindent kipróbálhattam. 

Van olyasmi, amit mai fejjel másképp csinálnál?

– Mindig is hajlamos voltam, hogy az ösztöneim után menjek, de lehet, hogy néha többet kellett volna az eszemre hallgatni. Meg kell találni az egyensúlyt, talán lehettem volna következetesebb.

Melyik áll a szívedhez közelebb? A kamarazenélés vagy a karmesteri pulpitus?

Nehéz kérdés, természetesen mindkettőt nagyon élvezem, élveztem. Sajnos a kvartett már a múlté, a jobb kezemmel nem tudtam úgy játszani, mint korábban, abba kellett hagynom. A karmesteri pálya viszont egy újabb csodát hozott az életembe, a zenélés új dimenzióját tapasztaltam meg, csodálatos zenekarokkal.

Ha őszinte akarok lenni, a nagy kaland a Takács Kvartett volt. Olyan mély kötődések alakultak ki közöttünk, amik azóta is nagyon hiányoznak. Képzeld, még a mai napig játszom a társaimmal álmomban. Hívnak maguk közé, én pedig szabadkozom a kezem miatt, de aztán mégis együtt zenélünk. Megható.

A spiritualitás mindig is fontos volt számodra.

Tulajdonképpen erről szól a zene, nekünk, zenészeknek pedig az a küldetésünk, hogy ebből a mélyben meghúzódó spiritualitásból minél többet megmutassunk az embereknek. Régi tanáraim, mestereim, többek között Rados Ferenc, Kurtág György, Mihály András vagy Devich Sándor, akikre a mai napig óriási hálával gondolok, fontosnak tartották a hangszeres technikát, de mindig hangsúlyozták, hogy mögöttes tartalom nélkül mit sem ér az egész. Mi a valódi szándék, mit akarunk elmondani, közvetíteni? Ez a leglényegesebb kérdés. Különösen igaz ez a mostani járványhelyzetre:

azt gondolom, hogy az emberek még inkább ki vannak éhezve azokra a tartalmakra, amelyeket a klasszikus zene adhat, igazi elixírt jelent a léleknek. Bízom abban, hogy ezekben a nehéz időkben csak gyarapodni fog a zeneszeretők tábora.

Másképp kommunikál egy olyan karmester a zenekarral, aki maga is hangszeres művész? Te miben látod a karmesteri szerep lényegét?  Meg lehet ezt fogalmazni?

Talán igen, hiszen én pontosan tudom, milyen annak, aki ott ül bent a zenekari széksorokban, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere is voltam egykor. Tudom, milyen az, amikor az ember a saját bőrét viszi vásárra. Épp ezért az első fontos szempont az, hogy a karmester inspirálja a zenészeket. Ha ez megvan, akkor konkrét segítséget is kell tudnia nyújtania, ahhoz, hogy mit és hogyan játszanak. Ha ez is megvan, akkor már csak önbizalmat kell adni nekik, ezáltal teljesedhet ki a zenekari munka.

Vezénylés közben átélhető az a katarzis, amit a közönségnek szeretnétek közvetíteni? Át tudod magad adni a pillanat erejének vagy ez kizárt, hiszen mindig mindent kontroll alatt kell tartanod?

Alapvetően kevés az ilyen alkalom, hiszen a hatást nekünk kell elérni a hallgatóságunkban, de van az az állapot, amikor annyira összhangban van karmester és zenekar, annyira érzik egymást, hogy innentől szinte már magától is megy az egész. Ilyenkor és csakis ilyenkor, pár percre megengedem magamnak, hogy én is eggyé váljak a zenével és önfeledten át tudjam magam adni az élménynek. Ezek kegyelmi pillanatok, mégis ilyenkor érzem leginkább azt, hogy érdemes volt ezt a pályát választanom.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!