Hamvas Béla foteljeiben olvasgathatsz a szentendrei könyvtárban

Szerző:
- 2021. június 7.
Hamvas Béla - forrás: hamvasbela.hu
Hamvas Béla - forrás: hamvasbela.hu

Hamvas Béla eredeti bútorait is használhatják a látogatók a nevét viselő szentendrei könyvtárban kialakított olvasósarokban június 5-től – mondta el az MTI-nek Tóth Máté igazgató.

- hirdetés -

Különleges szolgáltató tér, az intézmény névadójának eredeti bútoraival berendezett olvasósarok nyílik meg Szentendrén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A bútorokat, amelyeket a filozófus-esztéta és felesége, Kemény Katalin utolsó budapesti otthonukban használtak, Marghescu Mária, az Ars et Vita Alapítvány vezetője vásárolta meg Hamvas Béla (1897-1968) örökösétől, majd a könyvtár rendelkezésére bocsájtotta.

Marghescu Mária kérése volt, hogy az olvasók használhassák Hamvas asztalát, beleülhessenek karosszékeibe, kinyithassák könyvszekrényét, melyben most az ő művei találhatók, és láthassák a vitrinben személyes tárgyait – tette hozzá az igazgató, aki kiemelte, hogy az olvasósarok a szellemi örökség ápolásának tere, és egyben az első és egyetlen hely Magyarországon, ahol a filozófus tárgyi öröksége is helyet kapott.

Tóth Máté hangsúlyozta: Marghescu Máriával egyetértve

a tárgyakból szándékosan nem kiállítóhelyet rendeztek be, hanem élő teret, könyvtári olvasótermet, amely a névadó szellemi hagyatékából való inspirálódást szolgálja és olvasásra ösztönöz.

A Pest Megyei Könyvtár 2017 óta viseli a filozófus nevét, aki egykor könyvtárosként is dolgozott, 1948-tól 1951-ig, majd 1964-től haláláig pedig Szentendrén lakott. Az olvasósarok átadása alkalmából könyv is készült, melyben a könyvtár munkatársai mutatják be Hamvas Béla életét, illetve a filozófus életművével foglalkozó írók, tudósok vallanak arról, miként inspirálta őket személye és az életmű.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo