„A héten beadtam pályázatomat a ferencvárosi Pinceszínház igazgatói állására” – közölt Facebook-oldalán Rácz Attila dramaturg, az SZFE és a Keleti István Művészeti Iskola egykori tanára, a Hólyagcirkusz Társulat korábbi tagja.
„Közzéteszem a jelentkezésem érdemi részét, mert úgy gondolom, a versenyhelyzettel együtt jár az átláthatóság. Köszönöm Balatoni Dóra, Bodó Viktor, Botka Dóra, Hadi Juli, Hajdú Szabolcs, Halasi Zoltán, Hollósy Réka, Jeles András, Kárpáti Péter, Magasi Dalma, Nyáry Pál, Perovics Zoltán, Simor Ágnes, Szenteczki Zita, Szőke Szabolcs, Tóth Anna, Urbán András és Villant Bálint közreműködését, támogatását!” – fogalmazott a dramaturg.
„Budapestnek, a belvárosnak megvannak a helyei. A helyeknek pedig megvan a maguk feeling-je. Helyet kell találni. A Ráday utca és környéke nekem mindig a színházat jelentette és jelenti ma is. Ebben a hosszú utcában az ember rendszerint halad valami felé, ami nem a konkrét úti célja. Nem is tud róla. Majd egyszer csak meglepi váratlanul. Elhaladni a kirakatok, a teraszok előtt és meglátni valakit. Elidőzni. Ez a kettős értelmű mozgás jellemző a színházra.
Van egy dolgom és közben azt kérdezem, mi dolgom nekem? Aztán már nem is kérdezek semmit. Része lettem az utcaképnek és valaki már engem néz. Besétáltunk a Kálvinról a színházba, aztán pedig kisétáltunk a színházból a Kálvinra. És eltelt egy nap, de melyik? Közben meg ez a be- és ki-séta a lényeg. Azt kutatni, hol van meg ez a másfajta időtapasztalat. Ha van valami közös az emberekben, akik a pályázatomban szerepelnek és azokban szövegekben, témákban, amiket hoztak, akkor ez az: elveszni, törlődni és előkerülni megint. Az ember több, mint a dolga. Nem tudni előre, milyen lesz az előadás? Vagy az az egy gesztus éppen? Így értem azt is, hogy megvan a helyek feeling-je, amire az ember egyszer csak felfigyel.”
