Négy évvel a #metoo-ügy kirobbanása után készített exkluzív interjút az Index a történtek egyik főszereplőjével, Kerényi Miklós Gáborral. A rendező évekre eltűnt a magyar színházi életből, most azonban ismét rendez. Az interjúban beszélt arról, hogy tisztázták a félreértéseket, hibát követett el, bűnt azonban soha.
Az Index újságírója arról kérdezte Kerényi Miklós Gábort, hogy hogyan töltötte az elmúlt időszakot, milyen tanulságokat vont le a történtekből, illetve milyen eredményre jutott az állítása szerint elvégzett önvizsgálattal.
– Alaposan átgondoltam, mik a mai elvárások, követelmények a különféle viszonyrendszerekben, és ezeknek megfelelően kezdtem el újraépíteni a szakmai, és a személyes életem. Ami ezeket illeti, éppen most kaptam meghívást két huszonéves színésztől, hogy feltétlenül nézzem meg őket a Fame című musicalben, miközben három fiatal örömmel hívott föl, hogy köszönjék a Rómeóban való szereplés lehetőségét, és mialatt a Farmerkirály c. darab díszletein dolgozunk, készülök az esti vacsorára, négy fiatal színészjelölttel és egy rendezővel.
Egy szó, mint száz, az életemben nincs központi helye a négy évvel ezelőtti, engem majdnem a hullaházba juttató események felemlegetésének, igazolásának, vagy ellenigazolásának. Szembesítések és kardvillogtatások helyett az újrakezdés foglalkoztat.
– Maga szerint mi váltotta ki a négy évvel ezelőtti „Kero-botrányt”?
– Nehéz kérdés. Sokszor tudok tetteimben itt vagy ott hibát találni, amelyekért többször, több helyen, nyilvánosan kértem elnézést. Személyes véleményem szerint nem követtem el olyan súlyú hibát, ami ekkora retorziót érdemelt volna.
Ráadásul az sem egyértelmű, hogy mi is történt valójában. A történet bonyolultabb.
A #metoo mozgalom ugye azért indult el az egész világon, így nálunk is, mert a társadalom egyfajta viselkedés és kommunikációs modellt – főleg a főnök-beosztott viszonyban – nem óhajtott úgy tolerálni, ahogy addig. Ennek a folyamatnak sokféle hatása lett, társadalmilag és jogilag is, de ebben a folyamatban rengeteg személyes indulat, bosszúálló szándék, sőt előítélet is megjelent, miközben a cél kétségtelenül az volt, hogy megváltozzon egy mára nem elfogadható gyakorlat.
– Tehát, mit csinál ma másképpen?
– Sokkal lazábban, elfogadóbban próbálok közeledni az emberekhez. Régen is azért szerettek velem dolgozni, mert különleges, izgalmas, érdekes dolgokat dobok fel a próbán, amitől erős előadások jönnek létre. Ez ma is így van, csak az változott, hogy most jobban figyelek a többiekre, és mosolygósabban, nyitottabb stílusban igyekszem elérni azt, amit fontosnak tartok.
– Hogy kezeli a hazai szakma azt, hogy visszatért?
– Kőszínházakba még nem hívnak, de újra dolgozom egy sor régi munkatársammal, operettes és musicales sztárokkal egyaránt. Rengeteg emberről kiderült, hogy szeret, hogy hiányzik a munkám, a személyiségem. Megrendeztem a Demjén musicalt, a Szabadság vándorait a Lovas Színházban, a Gyilkos balladát az Átriumban, a Rómeó és Júliát az Arénában, majd jött a covid. Azalatt megírtam a „Rómeó… diadalútja” című könyvemet, amit a Könyvhéten dedikáltam a Vörösmarty téren. Utána jött a Sissi operett, és nemrég volt a Best of Kero című előadás, melynek végén egy hatalmas tortával köszöntöttek fel utólag a hetvenedik születésnapom alkalmából. Az a csapat, akikkel most közvetlenül dolgozom – Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Kerényi Miklós Máté, Cseh Dávid Péter, Szulák Andrea, Veréb Tamás, Kádár Szabolcs, Vágó Zsuzsi, Mészáros Árpi, Muri Enikő, Földes Tamás, Kardffy Aisha, Egyházy Géza, Détár Enci Peller Karcsi, Szendy Szilvi, Oszvald Marika – nem a műfaj tartalékosai.
A Rómeó és Júlia újabb előadásán is a lehető legjobb hangulatban dolgoztunk, rengeteg fiatal vesz körül. Egyáltalán, úgy érzem, hogy mostanra értem el, hogy a jelen végre újra központi helyre került az életemben, természetesen úgy, hogy a múltamat vállalnom kell.
– Hogyan látja a #metoo mozgalmat?
– Feltétlenül hasznosnak és fontosnak! Egyértelművé tette, hogy alapvető viselkedési szabályokat be kell tartani az alá-fölé rendelt viszonyokban, és nem csak a színházban, hanem minden területen. Ennyi a történet haszna és öntörvényű célja, és ez nem kevés. Ezért tévedés kicsit, hogy a közben felmerülő ügyeket néhányan még tovább pörgetnék.
Talán nincs olyan rendező Magyarországon, akit ne lehetne belekeverni valamilyen metoo dologba.
Mindenkinek volt, van olyan pillanata, amit félre lehet érteni, magyarázni. Amikor velem ez megtörtént, egy csomó színházigazgató kollégám rettegett, hogy ő lesz a következő. Valóban hihető az, hogy az egész magyar művészeti életben összesen két ember volt illethető ilyen vádakkal? Marton László, Kerényi Miklós Gábor szörnyetegek, de mindenki más angyal? Gothár Péter és Eszenyi Enikő ugye jó három évvel később kerültek céltáblára.
– Nem gondolja, hogy épp ezért érdemes ezeket az ügyeket tisztázni?
Nyilvánosan nincs mit tisztázni, hiszen nincs mit igazolni. Az embereknek egymás között kell tisztázniuk a helyzeteket. Eljutottunk oda, ami a mozgalom célja volt, mindenki számára egyértelmű, hogy ma már másképp kell viselkedni. Ennek a betartására kell ügyelni.
Ha végignézi a dolgokat, ki fog derülni, hogy engem 2017 novemberében senki se vádolt azzal, hogy elviselhetetlen voltam.
Ugyanazokkal az igazgatósági tagokkal dolgoztam tizennégy évig. A színészeim közül is nagyon ritkán ment el tőlünk valaki.
– Maga szerint mi az igazság?
Mindannak, ami velem kapcsolatban felmerült, van igazságmagva. Az embereket az átlagnál többször veregettem hátba, többször öleltem meg, sokszor voltam fokozottan közvetlen, többször használtam csúnya szavakat, és nyilvánosan emlegettem olyan kapcsolatokat a Teremtővel, amiket nem kellene. Ezeket a hibákat el tudom ismerni. Mások miatt viszont jogos pereket indíthattam volna.
